Színház

Nagyidai cigányok

táncjáték, 2 felvonás, magyar, 2006.

Értékelés:

15 szavazatból
Szerinted?

Az Experidance Tánctársulat és a Nemzeti Táncszínház közös előadása Arany János azonos című vígeposzából készült két részes táncjáték, tele költészettel, humorral, s olyan bravúros koreográfiával mely az együttes stílusát jól ismerő, s azt szerető nézőket is meg fogja lepni.
Román Sándor az 'Ezeregyév' és a többi sikeres produkciót folytatva, de azokon immár tovább is lépve, most már nem 'csak' a magyar néptánc, s a népzene motívumait használja fel ebben a tánc-showban hanem, a történetből következően, a cigányfolklór sok-sok, eddig ismeretlen elemét is.
Arany János költeménye, (melyet 1852-ben írt a szabadságharc paródiájaként) megtörtént eseményen alapul: A XVII. század végén Puch generális labanc serege ostromolta Nagyida várát. A várat védő magyarok, élükön Perédi várkapitánnyal, mikor látták, hogy fogytán az erő, az élelem, a lőszer, egy éjjel kiszöktek az ostromlott várból, hátrahagyva Csóri vajdát, és cigányait, hogy ezután védjék ők a várát. Hogy mekkora öröm fogta el erre a Nagyidai hős cigányokat, hogy mekkora ünnep, mekkora részegség, mily szép álom lepte meg őket, és főleg mekkora dicsőség. Mindezt meséli el kétszer ötven percben az este, sok-sok humorral, bravúros táncokkal, reméljük mindannyiunk örömére. (Schwajda György)

A(z) ExperiDance Produkció előadása

Bemutató időpontja:

2006. szeptember 28., ExperiDance Produkció

Stáblista:

Hozzászólások

7/10
mrhugi 2012 máj. 13. - 21:26:45 7/10
Kellemes, üdítõ darab volt, bár véleményem szerint a fõbb szerepeket nem feltétlenül a legjobb táncosok kapták.
10/10
Dórkono 2011 márc. 10. - 14:23:19 10/10
Sziasztok!
Nem tudjátok, hogy honnan tudnám megszerezni dvd-n?
Tegnap láttam és nagyon tetszett:DD
szaszika999 2010 jan. 02. - 11:39:36
Egyszerûen fantasztikus imádom!!!
már 4szer láttam ... a többi darabjuk is nagyon jo de ez viszi a prímet :P
Naphinel 2009 febr. 19. - 10:49:53
Hm, ez most annyiran nem tetszett. Nagyon sokat átalakítottak, fõszereplõt cseréltek, és Giling-galangot is más játszotta, és õ nem volt annyira vicces, mint az eredeti fiú. :-(
Amúgy jól szórakoztunk, meg nem volt rossz, de az elõzõek jobban tetszettek.
Naphinel 2009 febr. 04. - 20:00:12
Nem, én mindkétszer a Várban láttam. Nemzeti Táncszínházban. Másodszor már csoporttársnõm is velem jött, azt most vasnap megint megyünk. :-)))
Fanatikusak? Lehet!
Petrapetrus 2008 nov. 20. - 14:01:18
Vagy nem a Csikyben láttad ezt, meg a Szeget szeggel-t? :-)
Petrapetrus 2008 nov. 20. - 14:00:44
A kaposvári elõadások nem is tetszenek? :-D
Naphinel 2008 okt. 27. - 16:34:15
Fú, nekem nagyon tetszett, eddig már kétszer láttam, de mind a két alkalommal elvarázsolt!
Szédítõ, pörgõs zenék, elsöprõ erejû táncok... csodálatos!