Színház

New York, New York

talk show, 2 felvonás, magyar, 2000.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A soproni közönség már ismeri Murray Schisgalt. Ő írta a "Szerelem ó" című darabot, melyet korábban nagy sikerrel játszottunk színházunkban. Kedves, okos és jó humorú író, tele mély együttérzéssel esendő hősei iránt. A mulatság, amit most felkínál, a legnemesebb. Emlékeznek-e még arra az örömre, amit ifjúságunk bábszínházi élményei adtak? Kipirultan izgultunk, észreveszik-e a szereplők, hol hibáztak és pukkadtunk a nevetéstől, ha láttuk hogyan mennek el az egyszerű, kézenfekvő megoldások mellett. A két történet, amit bemutatunk, New York keleti illetve nyugati oldalán játszódik. Játszódhatna északon és délen vagy akár Sopronban is, mert mindenütt akadnak olyan emberek, akik elesettek, magányosak és megérdemelnének egy csipetnyi boldogságot.

Bemutató időpontja:

2000. október 1.,

Stáblista:

Szereplők

Alkotók

Hozzászólások