Színház

NŐintime

előadás, 2011.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

"Megteszem neked, ha te megteszed nekem."

"Mikor veszem a bátorságot, és engedi ő is, hogy belépjek az életébe, kimozdít valamiből az idő. Ez ritka adomány. Ilyenkor feloldható az a mély szakadék, mely ott tátong minden ember között. Feloldható a titok, a másik titka, hogy ő valójában micsoda, és megfejthetővé válik egy kis időre." Á.

Az Ira és a Fatum után, a trilógia harmadik darabjaként kerül bemutatásra az Ágens Társulat Nőintime című előadása. Három nő az egymás fölött gyakorolt hatalom szerepeiben. Mindhárman valamely más eszközzel uralják a másikat. A néma, az önként vállalt szolgaság zsaroló attitűdjeivel; a kiemelt helyzetben lévő, azonban minden emberi alaphelyzettől darabokra hulló érzelmi terrorista a lényegre tapintó, pontos analíziseivel; és az önmaga bábjaként élő, érzelemmentes szerelemjátékos, mégis tisztán maradt, kereső lényével birtokolja a többieket. A szerepek változnak, egymásnak átadhatók, attól függően, hogy egy adott történetben ki, melyik pozíciót tölti be. Maradéktalanul bejárom a történeteim útjait, vagy leteszem a pakkot egy elágazásnál, s máséiba bonyolódom, figyelmen kívül hagyva az enyéimet?

A(z) Ágens előadása

Bemutató időpontja:

2011. március 24., Ágens

Stáblista:

Szereplők

Alkotók

Hozzászólások