Színház

Noir

előadás, 2019.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

TranzDanz/ Kovács Gerzson Péter társulatának előadása.

…”de ami valamennyiőjüket, akiket odakint ért, a legmélyebben megdöbbentette, az a
csepegő eső volt, mert ez is megállt, egyszerűen megállt az eső az esőben, a cseppek
maradtak, ahol éppen voltak, a levegőben, lejjebb vagy följebb, mindegy, ezernyi és
tízezernyi és százezernyi csepp állt abban a pillanatban ég és föld között, és nem
hullott tovább…és ha valami aztán maradt is bennük mindabból, ami történt, az semmi
más nem volt, csak félelem, egy félelem, mely már csak emlékezett az iménti
félelemre”…

(Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér)

A koreográfus Kovács Gerzson Péter Harangozó és kétszeres Lábán Díjas, Az Év legjobb
alkotója díjat kétszer nyerte el. Gera Anita 2013-ban, Tókos Attila 2014-ben részesült Az
évad legjobb táncosa/táncosnője elismerésben, utóbbiak mindketten 2014-es Junior Príma
Díjazottak. Tókos 2018-ban Harangozó Gyula Díjat kapott. Kovács Jeromos a hazai
elektronikus zenei élet jelentős szereplője, zenei szerkesztő, producer, DJ.
„Jó egy évtizede már, hogy Kovács Gerzson Péter figyelme a rá jellemző elemi és őserővel a
jelen torz panoptikuma felé fordult. …Fanyar iróniával, értéssel, megértéssel veszi kézbe,
forgatja, tartja a fény felé napjaink alakjait, tekintet nélkül osztályra, élőhelyre, (társadalmi)
súlyra” – írta Halász Tamás a Déjá Vu Lábán nominációjában. A Bankett, az Örökélet
termékek, a Diverzity, a Déjá Vu és a Ratville társadalomkritikus darabjainak sorába
illeszkedik ez a produkció is.

A(z) TranzDanz Társulat előadása

Bemutató időpontja:

2019. január 17., TranzDanz Társulat

Stáblista:

Hozzászólások