Színház

Nőkből is megárt...

előadás, 75 perc, magyar, 2017.

Értékelés:

2 szavazatból
Szerinted?

A Bethlen Téri Színház és a Manna produkciója.

Egy anya-lánya történet arról, hogy hogyan lesz a szülőből nagyszülő és a gyermekből édesanya. Hogy mi történik velünk, ha egyszer csak arra ébredünk, hogy a társadalom szemében megöregedtünk, de belül nem így érezzük? Pataki Éva szavait idézve: az ember kívülről ugyan öregszik, de van egy belső mag, az “én”, ami szabadon kószál a testtől függetlenül.

A történet ráébreszt arra, hogy merjük kimondani, ha valami már elmúlt; hogy ne féljünk
találkozni új helyzetekkel… és hogy az életben az egyik legfontosabb dolog a humor.” (Cseh
Judit)

Mentor-rendező: Mészáros Márta.

Közreműködik felvételről: Almási Sándor

A Találkozások tehetségprogram előadása.

Találkozások tehetségprogram:
2015 tavaszán indította útjára a Bethlen Téri Színház és a Manna a Találkozások
tehetségprogramot. Az első pályázat nyomán két produkció valósult meg; 2016 áprilisában
mutatták be Valcz Péter rendezésében a Mary és Max című előadást, azt követően Szilágyi
Bálint állította színpadra Peter Handke Az aranjuezi szép napok című művét. A tavalyi év
pályázatának eredményeként jött létre a decemberben bemutatott Egy fiú Boszniából Lazici
Noémi rendezésében, majd februárban Cseh Judit állította színpadra Pataki Éva regénye
nyomán készült Nőkből is megárt… című darabot.
A 2017 tavaszán kiírt pályázat győzteseinek munkái a 2017-2018-as évad folyamán kerülnek
bemutatásra. Az első nyertes, Vadász Krisztina Viszontlátás című rendezését 2018. január
17-én mutatták be. Április 11-én, a költészet napján egy versszínházi estre kerül sor Dézsi
Fruzsina és Gerencsér Anna rendezésében.

A(z) Manna Produkció és Bethlen Téri Színház előadása

Bemutató időpontja:

2017. február 3., Manna Produkció és Bethlen Téri Színház

Stáblista:

Szereplők

Lány (Nóra), Edina, Pszichjológusnő

Alkotók

Hozzászólások

7/10
kaanmi 2017 máj. 07. - 22:11:48 7/10
Kedves, nézhetõ, érdekes az anya-lánya kapcsolat miatt is, de nem átütõ elõadás.