Színház

Numera! - Fókuszban a KETTES számjegy

előadás, magyar, 2015.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Numera! közönség felé is nyitott, interaktív eszmecseréi során a számok sajátos világrendező szerepét szeretnék kibontani: hogyan jelennek meg a természetben és a művészetekben a Fibonacci-számok vagy az Aranymetszés, mit nevezünk Isteni kódnak, s az ehhez hasonló fogalmainkat hogyan közelíthetjük meg az irodalom, a vallás, a mitológia, a számmisztika, a zene, a filozófia, az építészet, a csillagászat, a képzőművészet vagy akár a játékelmélet felől. A havi rendszerességgel jelentkező programoknak mindig más számjegy lesz az origója.

A beszélgetések célja elsősorban nem a tudományos igényű, teljes körű áttekintés, sokkal inkább egyfajta nyomozás, kötetlen kalandozás a területen. A számok konkrét, absztrakt, szimbolikus jelentésének vizsgálatán túl játékos kísérletet tesznek arra, hogy váratlan utakon keresztül, a szabad asszociációnak is teret engedve összekapcsoljuk a tudományok és művészetek egymástól távol eső területeit. Ehhez a rendhagyó expedícióhoz ezúttal is a színház szolgál majd iránytűként: mindenekelőtt olyan fogalmakra és területekre szeretnének fókuszálni, amelyekben a számjegyek az alkotás folyamatával fonódnak össze.

Minden Numera!-n vendégül látnak négy elismert, hazai szakembert, akik speciális tudásukkal hozzájárulva az eseményhez lehetővé teszik, hogy egy-egy izgalmas, kuriózumnak számító témát alaposabban is körüljárhassunk.

Vendégek:

Dragomán György , író, műfordító
Karsai György, klasszika-filológus, színház- és irodalomtörténész
Kabai Lóránt, költő, író, szerkesztő, kritikus, vizuális művész
Szabó T. Anna, költő, író, műfordító

A(z) Maladype Színház előadása

Bemutató időpontja:

2015. január 18., Maladype Színház

Hozzászólások