Dupla előadás.
Oberfrank Réka-MU Színház: TOPX DEAR 21ST CENTURY!
(12+, 40 perc)
Az előadás inspirációját az internet és a közösségi média által keltett jelenségek adják. Tudásunk, informáltságunk fő forrására reagál a darab. A behálózottság absztrakt megjelenítésén át feldolgozott munka az információs dömpinget, a 21. században egyértelműen látható trendeket, figurákat, tapasztalt élményeket követi nyomon. Az előadás összesűríti, mozgással, humorral, érzékenységgel dolgozza fel azokat az érzeteket, amelyekben ma élünk. A személyes hangvétel végig nyomon követhető ebben a szólóban, de a láthatóvá tett, hol teljesen absztrakt táncba vezetve, hol színházi eszközöket is bevonva életre hívott jelenetek egy nagyobb kontextust ölelnek fel. A történet hátterében pedig végig ott húzódik az emberi érzékenység, a virtuális valóságon kívüli útkeresés folyamata.
Alkotó, Előadó: Oberfrank Réka
Zene, Hang: Porteleki Áron
Videó anyag: Ofner Gergely és Kőrösi László
Fény: Pete Orsolya
Promóciós anyag: Mártai Flóra
Mentor: Zsalakovics Anikó
Újvári Milán: SHOW
(12+, 45 perc)
„Nem az sodor bajba, amit nem tudsz, hanem az, amit holtbiztosan tudsz, csak épp rosszul.” Mark
Twain
KÉRDÉS: Mit látunk? A. Azt látjuk, ami van. B. Azt látjuk, amit látni akarunk. C. Azt látjuk, amit a
dolgok magukból láttatni akarnak. D. A fentiek mindegyike.
Újvári Milán egész estés szóló előadásában hétköznapi gesztusokból kiindulva (azokat groteszk
fénytörésbe helyezve) a klasszikus burleszk stílusjegyeinek felhasználásával beszél olyan, a korunk
társadalmára nagy mértékben jellemző fogalmakról, mint az elidegenedés, a manipuláció és az
átlátszatlanság.
Az előadás humorral, játékosan kérdez rá helyünkre abban a társadalomban, amiben annak ellenére
érezzük magunkat gyakorta teljesen elveszve, hogy elméletileg mi magunk alkotjuk. Belőlünk áll.
Mégis hogyan vagyunk képesek működtetni valamit, aminek a működésével nem vagyunk tisztában?
Rendszerint még azzal a ténnyel sem, hogy egyáltalán működtetünk bármit is. Magyarán:
funkcionálhat-e jól egy test, amelynek bal keze egy csöppet sem tudja, mit csinál a jobb?
Átlátható-e az egész, aminek a része vagyunk? Egyáltalán: tényleg része vagyunk valami egésznek?
(És mi egyébként részek egésze vagyunk?) Összeáll-e egyáltalán részekből bármilyen egész?
Újvári Milán az előadás során nem húz szigorú határvonalat a mozgáskarakter-ábrázolás, a tánc, a
pantomim vagy akár a hagyományos prózai színészi szerepformálás közé, ellenben zacskót igenis
húz a fejére, amint ez a képen is világosan látható. A kérdés csak az, hogy mit is látunk
tulajdonképpen?
Előadó: Újvári Milán
Dramaturg: Laboda Kornél
Zene: Fancsikai Péter
Fény: Vida Zoltán
Díszlet és Jelmez: Kiss Julcsi
Fotó és videó: Várnagy Kristóf
Koreográfus: Újvári Milán
Az előadásban stroboszkóp, füstgép és meztelenség szerepel.
Hozzászólások