Színház

Örömállam

előadás, 2 felvonás, magyar, 2000.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Elgondoltam egy képzeletbeli államot, ahol kötelező az öröm. Mindenkinek van egy könyvecskéje, melyben a napi gyönyörteljesítményét vezeti, ennek valódiságát megfigyelő apparátussal ellenőrzik, és aki nem teljesít rendesen, azt üldözik Örömállam biztonsági szervei.
Miért írja elő az állam a teljesítést? Az Állami Ősatya eszmerendszere értelmében, mely szerint a vágyak elfojtása robbanásveszélyes állapotot idéz elő a polgárságban, és ez állambiztonsági szempontból veszélyes. Ezeket az indulatokat tehát le kell vezetni, hogy az Örömállam stabil maradjon. Egy ilyen államban természetesen a legáhítottabb hely az, ahol nem kell teljesíteni. Ez pedig a Piroslámpás Rezervátum, az utolsó nyilvános ház Örömállam területén. Itt kipihenheti magát az elcsigázott polgár, a hivatásos örömlányok sok pénzért semmit nem kívánnak tőle. De bárki nem teheti ide be a lábát. Nemcsak azért, mert költséges, hanem azért is, mert a társadalom megveti ezt az intézményét, mint általában a társadalmak a nyilvános házakat. És leginkább azok vetik meg, akik nagyon szeretnék látogatni.
Történetünkben egy fiatal szerelmespárt üldöznek a szervek. Mert Jancsi és Juliska nem hajlandó államilag kötelezően teljesíteni, előbb még egyszerűen csak szeretni szeretnék egymást. Kalandos menekülésük közben végül megtalálják az egyetlen helyet, ahol ezt megengedhetik maguknak. Ez a bolondosan malac komédia azt szeretné sok humorral a néző orra alá dörgölni, hogy vegye már észre, mennyire képtelen és feje tetejére fordított világban él. És próbáljon kicsit úgy érezni, mintha Jancsi és Juliska volna.

A(z) Budapesti Kamaraszínház - Shure Stúdió előadása

Bemutató időpontja:

Stáblista:

Alkotók

Vélemény: