Színház

Ősvigasztalás

színmű, 1 felvonás, 90 perc, magyar, 2017.

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

Tamási Áron Ősvigasztalás című drámája majdnem ötven évvel a megírása után került a nagyközönség elé. Tamási maga is elveszettnek hitte az Amerikában írt "komor és darabos vázlat"-át, ahogy visszaemlékezéseiben nevezte. Egy kolozsvári drámapályázatra küldte haza 1924-ben, akkor, amikor az első világkatasztrófán átvergődött emberiség levegőért és segítségért kiált, megváltásért esedezik. A darab az életbe vetett hitről, az újrakezdés lehetőségéről szól. A műben benne szunnyadozik a túlélés ígérete: a megmaradás záloga nem a kesergés, hanem az akarás, útja az összetartozás. Alaptémája: az ősi hagyományok elvetésével megszűnik az ember és természet harmonikus kapcsolata, helyét a káosz és az erkölcsi szennyezettség foglalja el. Tamási nem megelőzte a korát, hanem egyszerűen más, modernebb drámát írt, mint amilyenhez a húszas évek magyar irodalma, illetve színházi közönsége szokott, vagy amilyent elvárt. Az Ősvigasztalás ? bár szerzői utasítás szerint ?történik Székelyföldön a XIX. században, sőt bé is vezeti ide a XX. századot? ?­ cselekménye mégis időtlen. A darab az ősi pogány kultikus szertartások hangulatát idézi meg. A drámai szituációt Csorja Ambrus szokatlan végakarata teremti meg. Öccse, kérésére ősi áldozatot celebrál, és a havasi tisztáson máglyán égeti el a holttestét, hamvát összeszedi egy fazékba, és abba saját vérét is belekeveri. Amikor erre fény derül, Csorja Ádám gyilkosság vádjával törvény elé kerül, s bár a tanúk vallomása alapján kiderül az ártatlansága, "a törvényes szokások és formák megszegéséért" tíz hónapi elzárásra ítélik. A börtön elől Gálfi Bence szökteti meg, de amikor rájönnek, hogy mindketten Kispál Julába szerelmesek, Gálfi lelövi Csorját.

"Isten, Isten, igaz Isten!" ? sikoltja a darab végén a meggyilkolt Csorja Ádámra rátaláló egyik szereplő. "Nem sírunk többet soha! Nekünk nem sírni kell, hanem megküzdeni a világgal!" ? mondja a másik, majd rémülten összebújnak, és lassan táncolni kezdenek? A tánc, az átmeneti rítusok kellékeként a megbillent egyensúly helyreállítására, az értékvesztés, az értékek transzformációja utáni rend megteremtésére szolgál. Az ősvigasztalás a negatív állapotból kivezető megoldást, az ősi, tiszta erkölcsiséget szimbolizálja.

A(z) Békéscsabai Jókai Színház előadása

Bemutató időpontja:

2017. szeptember 8., Békéscsabai Jókai Színház

Stáblista:

Szereplők

CSORJA ÁDÁM, székely ősgyökér
CSORJA AMBRUS, bátyja
BOTÁR MÁRTON, Kispál Jula mostohaapja
KISPÁL JULA, árva leány
GÁLFI BENCE, csendőr legény
KÖZSÉGI JEGYZŐ
FALUSI BÍRÓ
HÁROM LEGÉNYKE
CSENDŐRÖK

Alkotók

Hozzászólások