Színház

Parsifal

zenedráma, 3 felvonás, 2009.

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

Az operatörténet egyik legvitatottabb és sokak szerint egyik legzseniálisabb operájával, Wagner Parsifaljával kezdődtek 2006-ban az azóta világhírűvé vált, a nemzetközi zenei kalendáriumban piros betűvel jelölt Budapesti Wagner-napok. A háromfelvonásos, szcenírozott előadásban színre kerülő zenedrámában ezúttal is az egyes szerepek legelismertebb interpretátorai lépnek színpadra. Amfortasnak a Müpa az Európa-szerte számon tartott kiváló észt baritont, Lauri Vasart kérte fel, Gurnemanznak a finn basszusfenomént, Matti Salminent, Titurelnek a magyar basszuscsillagot, Kováts Kolost, a Budapesten is már jól ismert, csodálatos Petra Langot arra, hogy Kundryt énekeljen, a címszerepre a Wagner-csillag Christian Franzot, Klingsornak pedig Hartmut Welkert.
A Szent Grál legendáját továbbszövő, grandiózus operát az MR Szimfonikusok élén ezúttal is Fischer Ádám vezényli. A produkciót a több közös salzburgi munkát is jegyző Parditka Magdolna és Szemerédy Alexandra állította színpadra, az előadásokon közreműködik a Nemzeti Énekkar (karigazgató: Antal Mátyás), az MR Énekkar (karigazgató: Somos Csaba) és az MR Gyermekkórus (vezető karnagy: dr. Matos László, társkarnagy: Kabdebó Sándor).

A(z) Müpa előadása

Stáblista:

Hozzászólások

Lakatos Mónika - Romanimo
2019. november 12., 19:30 Lakatos Mónika - Romanimo

Évszázados roma balladák és ritmusos pergetők a Müpában.

Jegyvásárlás