Színház

Pass-port Európa

színmű, magyar, 2012., 16 - 99 éves kor között

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

"A Pass-port harmadik része nem az első kettő legjobb jeleneteiből születik meg, hanem az első kettő tapasztalataira épül egy harmadik, új előadás. Az első kettő foglalkozik a multietnikus világgal, a határ két oldalán élő emberek viszonyával, a vajdasági magyarok és a magyarországiak kapcsolatával. A harmadik előadás egyrészt ehhez kötődik, másrészt próbálja színházi eszközökkel megfogalmazni az európaiságot, a határokkal való behatároltság és határ nélküliség érzését körüljárni."
(Urbán András)

A Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program támogatásával 2011-2012-ben egy újabb hosszú távú színházi együttműködés jött létre a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház és a MASZK Egyesület között Pass-port címmel. A közös munka során három színházi előadás születik: egy a vajdasági/szerbiai életről és viszonyokról, egy a magyarországiról Szegedre és a régióra fókuszálva; a két produkció keresztmetszeteként pedig létrejön egy harmadik előadás is, amelynek segítségével további értelmezési síkok nyílnak meg.
Az előadásokban a Kosztolányi Dezső Színház színészei mellett a szabadkai Népszínház két szerb színésze, valamint két szegedi színész szerepel, a rendező pedig Urbán András. Az első, Pass-port Szabadka/Subotica - A démonok városa című produkciót májusban, a Régi Zsinagógában és a Kosztolányi Dezső Színházban láthatta a közönség, a második, Pass-port Segedin/Szeged - avagy maga az ördög című darab premierje a THEALTER FESZT fesztiválon volt júliusban, a harmadik előadás pedig most kerül színpadra. Az előadások előkészületi fázisában a színészek szociológiai kutatómunkát végeztek, anyagot gyűjtöttek, interjúkat készítettek, arra keresve a választ, hogyan élünk ebben a határ menti térségben és mit gondolunk a határ túloldalán élőkről, az eredményeket-végkövetkeztéseket pedig beépítik a produkciókba. Urbán Andrással és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházzal 2003 óta működik együtt a MASZK Egyesület, a közös munka eredményeképp 2011-ig 10 előadás jött létre, amelyek közül több itthon és külföldön is rangos fesztiváldíjakban részesült.

16 éven felülieknek!

A(z) Kosztolányi Dezső Színház előadása

Bemutató időpontja:

2012. szeptember 27., Kosztolányi Dezső Színház

Stáblista:

Hozzászólások