Színház

Patkányok

előadás, magyar, 2001.

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

Rengeteg patkány garázdálkodik annak a berlini bérkaszárnyának a padlásán és lépcsőházaiban, ahol az 1911-ben bemutatott tragikomédia története játszódik. (A szerző 1912-ben kapta meg az irodalmi Nobel-díjat.)

Ebben a házban lakik Johnné, egy építőmester felesége, akinek férje többnyire távoli városokban dolgozik. A törékeny termetű asszony pedáns rendet tart szegényes lakásukban, és ő gondozza egy tönkrement színigazgató megmentett jelmeztárát is a ház padlásán. A színigazgató legszívesebben csak a művészetnek élne, de ebben a történetben neki is szembesülnie kell a vaskos valósággal.

Johnnét valójában semmi más nem foglalkoztatja, csak az, hogy gyereket szeretne. Első gyermekük meghalt, újabb gyereket nem tudott szülni, és kétségbeesésében attól is fél, hogy férje esetleg elhagyja őt. Amikor megismerkedik egy megesett, a szégyentől rettegő cselédlánnyal, Paulinével, úgy érzi, ez az utolsó lehetősége: megvásárolja a nőtől a születendő csecsemőt. Néhány hetes boldogságának az vet véget, hogy Pauline visszaköveteli a gyereket. Johnné azonban ekkor már mindenre el van szánva - a tragédia elkerülhetetlen...

A(z) Radnóti Színház előadása

Bemutató időpontja:

2001. december 16., Radnóti Színház

Stáblista:

Szereplők

Harro Hassenreuter (volt színigazgató)
A felesége
Walburga (a lányuk)
Erich Spitta (teológusjelölt)
Alice Rütterbusch (színésznő)
John (pallér)
Bruno Mechelke (Johnné öccse)
Paulina Piperkarcka (cselédlány)
Sidonia Knobbe
Zelma (a lánya)
Quaquaro (házmester)
Schierke (rendőr)

Hozzászólások