Színház

Pikk Dáma

opera, 3 felvonás, 2003.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Szentpétervárott egy vagyontalan német katona keresi a boldogságot, amit - úgy hiszi - a pénz fog meghozni számára. Egy idős grófnő titka segíthetné vagyonhoz, és a titkot kísérteties körülmények között meg is tudja. Hármas, hetes, ász. A "pikk dáma" azonban mindig megbosszulja magát.

Puskin hátborzongató novellájából a Csajkovszkij-testvérek magával ragadó, romantikus drámát írtak, amit máig a legnépszerűbb orosz operák között tartanak számon.

A(z) Magyar Állami Operaház előadása

Stáblista:

Hozzászólások

Edmond Dantes 2016 ápr. 03. - 14:20:19
Csajkovszkij: Pique Dame
Nyilvános fõpróba, 2016. április 1.

Kártya: az ördög Bibliája. Kártya operában: baljós jel mint puska a színpadi falon. Halált jósol a Carmenban, életre-halálra megy Minnie és a seriff pókerpartija A nyugat lányában és tragikus események elõjátéka a Traviata kártyajelenete is. Csajkovszkij operájában pedig egyenesen fõ- sõt címszereplõ a kártya vagyis az azt szinte megszemélyesítõ Pique Dame és az általa fél(t)ve õrzött nyerõ kártyakombináció. Puskin kissé száraz, leíró stílusú novellájából Suppé mára elfeledett operettet komponált, az orosz zeneszerzõ operája azonban, nyugodtan mondhatjuk, visszamenõlegesen tette és teszi máig ismertté az orosz költõ elbeszélését. Az izgalmas pszichológiai dráma "végeredménye" három halott, gyõztes nincs. Jeleckij legfeljebb erkölcsileg az, amúgy futhat (de még ballagnia sem érdemes) pénze és boldogsága, pontosabban boldogtalansága után. Adósa-ellenfele és szerelme is halott. Persze nem is volna Csajkovszkij "igazi" orosz operaszerzõ, ha nem szövi bele a cselekménybe, pontosabban a cselekmény és a dráma e l l e n é b e n a Daphnis és Chloé (neo)rokokó pásztorjátékot, mely Jeleckij báljának fényét emeli ugyan, de dramaturgiailag tökéletesen fölösleges. Költõi a kérdés (ha nem is Puskintól érkezik): vajon kihagyhatatlan e betétszám? Akad a mûben másfajta történés-nélküli epizód amúgy is szép számmal. Balett maradhatna. Liza mindhiába írja meg szerelmes-könyörgõ levelét: akárcsak Tatjána, õ is hoppon marad. Sõt, õt végül -ellentétben társnõjével s a Hármas, hetes, ász-novellával- nem gazdag férj várja, hanem, mint sok operai társnõjét, (Melinda, Senta, Halka, Marie, Katja Kabanova, Katyerina Izmajlova...) az örvény... Hermann gyalázatát pedig annak rendje s módja szerint a vér mossa le, egy jól irányzott pisztolylövés nyomán, az opera és irodalmi elõképe ebben a végkifejletben megegyezik.

Szerencsésnek mondhatom magam, hogy a Bolsoj 1971-es vendégjátékán a máig emlékezetes Atlantov-Visnyevszkaja-Mazurok-Obrazcova (Paulina!) kvartett valószínûleg utolérhetetlen produkcióját láthattam, bár tinédzserként a mû pszichothriller-mélységeibe aligha szállhattam alá. Az Operaház most Vagyim Milkov és a Volszkij-fivérek 2003-as felújítását frissítette fel, új karmester, Vaszilij Szinajszkij vezényletével, aki néhány évig a Bolsoj fõzeneigazgatója is volt.

A klasszikus operaadaptációk szerelmesei elégedettek lehetnek, szinte minden "korhû", "hagyományos", sehol semmi kivetnivaló. Ez a rendezés képes arra a "csodára", hogy egy 21. századba illõ pszichodrámát egy az egyben Nagy Katalin cárnõ idejébe helyezzen-hagyjon, ahogyan azt a zeneszerzõ (és nem Puskin!) megálmodta. Hálája jeléül Cárnõ Anyácska is megjelenik a 2. felvonás utolsó pillanataiban. "Korhûek" a jelmezek, talán a színpadképek tesznek olykor és valamelyest kísérletet a "modernitás" felé, de mondjuk a báli kép kristálycsillárjai láttán mindenki megnyugodhat: nem szegényházban és nem "napjainkban" járunk.
Szép munkát végzett és várhatóan végez majd az elõadásokon Szinajszkij: keze alatt szimfonikus súllyal szólal meg az operazenekarban Csajkovszkij pazar zenéje és a dramaturgiailag nem sok funkciót hordozó kórus is számos szép pillanatot szerez, különösen a báli képben; a zárókép mulatós kártyakórusáért és a finálé átszellemült pillanataiért a férfikart külön dicséret illeti.
Sajnálatos módon értékelhetetlen volt a vendég orosz tenor, Mihail Gubszkij produkciója, mivel -ahogyan azt kezdés elõtt hangosbeszélõn tudatták- betegség miatt szinte mindvégig markírozva adta elõ szólamát és csak a záróképben hallatszott valamennyire, színészileg pedig nem túl sokat mutatott, testalkata sem mondható elõnyösnek. A premierre remélhetõleg meggyógyul és megcsillogtatja hangi adottságait. Ilyeténképpen minden tekintetben élre kívánkozik Rálik Szilvia teljesítménye Liza szerepében. A hang ezúttal is tiszta, átütõ erejû és a kissé éles tónus még drámai funkciót is kap, meggyõzõvé téve a rossz és még rosszabb választás helyett a Névába menekülõ szerencsétlen sorsú lány alakját. Anatolij Fokanov itt nagyon a "helyén van": a rezonõr Tomszkij hatásos balladáját és a 3. felvonásbeli szólószámát is erõteljesen, szép hangon, hogy úgy mondjam, anyanyelvi szinten adja elõ. Gál Erikának is fekszik ez a szerepkör: szép a románc, szép a pásztorkép Daphnis-szólama, szép ez a lírai mezzo hang. Haja Zsolt a szólamhoz passzoló világos hangon énekli Jeleckij áriáját. Biztatni tudom: a jó kiállású, gazdag és elõkelõ herceg hamarosan másik s tán szerelmesebb mátkára lel. Bevallom, tartottam Wiedemann Bernadett Grófnõjétõl: tudható volt, hogy a szerep kívánta hagyományosan idõs, törékeny, szinte csak jelzésszerûen éneklõ kolleginák sorába biztosan nem illik bele. A sors szeszélye folytán egy jobboldali páholyból hallgattam (és csak csekély mértékben láttam) az õ kulcsjelenetét és a Grétry-ária visszafogott elõadása végül is elhitette velem az elhihetetlent; azt, hogy az õ alkati adottságaival szívszélhûdést kap, nem pedig sétapálcájával inkább jól fejbe csapja hívatlan s veszedelmes látogatóját. Zavaros Eszter vékonyka hangja számomra még egy pásztorjátéknyira sem volt elegendõ. A comprimario szereplõket csak felsorolnám: Bakos Kornélia, Markovics Erika, Kiss Tivadar, Cserhalmi Ferenc, Beöthy-Kiss László, Gergely Lajos és Szücs Árpád.


Frissítés:
a felújítás ápr-3-ai elsõ elõadásán Mihail Gubszkij fent jelzett betegsége miatt Eduard Martynyuk énekli a tenor fõszerepet.