Színház

Plazma

előadás, magyar, 2009.

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

Garaczi László zenés tv-játéka a mindent eluraló médiapimaszságot mutatja be. A kereskedelmi adások mindenhatóságát, ahol felhatalmazva érzik magukat a műsorvezetők, hogy mások szerelmi életébe, magánszférájába, sorsába, karrierjébe beleszóljanak, arról faggassák, kínos helyzetekbe hozzák, mindezt kizárólag a nézettség emelkedése érdekében. 
Két műsorvezető ingerkedik Budapesttel, április elsejei tréfákat űznek boldog-boldogtalannal, tekintet nélkül az illető korára, foglakozására érzékenységére. Hecceiket a rádiókból és televíziókból ismert zenei dömping szakítja meg a színen is, mintha egy élő adást látnánk valamelyik zenés csatornán.
Garaczi tolla megengedőbb a valóságnál, s leszállási engedélyt ad a japánból érkező Ocsuki professzornak, hogy kigyógyítsa Budapest fővárost abból a sok fertőző indulatból, amelyet ezek az elszabadult játékok is okoznak. Sokak számára ismerős lehet ez a fajta látás- és gondolkodásmód, amelyet a színjáték bemutat. A távirányító megnyomásával sokszor tévénk képernyőjére akadhat egy-egy ilyen adás, amelyeken mi is jót nevetünk, de csak addig, amíg nem mi vagyunk szenvedő alanyai. Hogy Ocsuki professzor buddhista nyugalma, vagy a médaipimaszok erőszakossága győzedelmeskedik-e a közhangulaton, azt megláthatják a Ruszt József Stúdió Színház színpadán! Közérdekű közleményünket olvasták! Reklám következik!

A(z) Kecskeméti Katona József Színház előadása

Bemutató időpontja:

Stáblista:

Hozzászólások

1/10
offtopic
Giny K 2009 dec. 17. - 21:05:53 1/10
Olyan, ez a darab, mint egy kétségkívül nagyon tehetséges, de végtelenül szomorú, talán depressziós, mindenbe belefásult középkorú férfi keserû kifakadása az életrõl.
Rettenetesen reménytelen...
amikor a végén kijöttem a nézõtérrõl, én kezdtem el azon gondolkodni, hogy "mi a fenére volt ó ez az egész?!"
1/10
Giny K 2009 dec. 17. - 20:43:33 1/10
Én Fehérváron már láttam ezt a darabot, nekem nem igazán jött be...
Lehet, hogy én értettem félre valamit, de nekem úgy tûnt, hogy Garaczi úr azt akarja bemesélni nekünk, hogy ha egy nõt ver és folyamatosan megcsal a férje, az azért van, mert ennek így kell lennie, ez így lett "odafenn" megírva, és hogy ez is az igaz szerelem egy fajtája. Meg az is egy elég érdekes ötlet, hogy az a bizonyos férfi azért fogja verni a feleségét, mert kiskorában a szeme láttára ölte meg a nagyapját a gömbvillám... Meg a kisbaba monológja, hogy az újszülöttek egy kis ideig elõre látják az egész életüket, egészen öregkorukig, amikor majd visszanéznek, azon tûnõdve, hogy "mi a fenére volt jó ez az egész?"... Nekem éppen akkoriban született unokahúgom, szerintem nem volna a babákban akkora élniakarás, ha ilyen csúnya és értelmetlen jövõt látnának... Az a kínai professzor meg nekem eléggé szürreális volt...
A kereskedelmi rádió-paródia viszont tényleg nem volt rossz, meg a kiscsaj se, a "világító" körömlakkal, aki aztán jól ráfázott... Szóval a "görbe tükör" az tényleg hiteles volt...
A "csúnya" beszéd meg az ilyesmibe még belefér...
Swing Karácsony Gájer Bálinttal
Swing Karácsony Gájer Bálinttal

Gájer Bálint először ad koncertet a MÜPÁ-ban december 7-én.

Jegyvásárlás