Színház

Pólusok - Duda Éva és Fehér Ferenc koreográfiai estje

táncelőadás, 2004.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Műhely Alapítvány 1994-ben indította útjára első koreográfusoknak szóló, bemutatkozási lehetőséget biztosító programját, az Inspiráció - fiatal koreográfusok estjei sorozatot. A hosszú évek alatt folyamatosan változó, fejlődő program hívta életre a Pólusokat.
A Pólusok egy újabb komoly lehetőség az alkotók számára. A fellépőket a Műhely Alapítvány kéri fel kuratóriuma és a vonzáskörébe tartozó szakemberek véleménye alapján. Megpróbálunk a kortárs tánc területén feltűnő minden alkotót figyelemmel kísérni. Munkáikat, ötleteiket, képzettségüket értékelve választjuk ki azokat, akik - véleményünk szerint - a közeljövőben meghatározó művészeivé, koreográfusaivá válhatnak a hazai kortárs táncművészetnek. A Pólusokat 2001 novemberében rendeztük meg először, a mostani, harmadik alkalom alkotói: Duda Éva és a Finita la Commedia társulat.

Duda Éva: Húsba Tépve

"Sóvárog a vágy, kéjben fetreng.
Torkon akadt rokkant ölelések.
Csorgunk a feneketlen mélységig.
Ahol a semmi van.
Mégis régóta várnak Ránk"

Előadók: Duda Éva, Szász Dániel
Zene: Kunert Péter
Díszlet és színpadtechnika: Bátonyi György
Jelmez: Duda Éva, Csabai Attila
Látvány: Kovács Gerzson Péter
Asszisztens: Mészáros Zizi


Finita la Commedia: Medusa piercing

"Médium - mozdulatlan lét-dinamikájában sűrűsödik az élet metafizikus szabadsága. Medusa - korunk kaméleonja: skizofrén szado-hiéna, evakuált "prosti-kerozin", klónozott patkány-sperma, tűhegynyi "murder-genetics". Total-system, mely vákumként szippant az ismeretlenbe."

Koreográfia: Fehér Ferenc, O. Caruso
Médium: Fehér Ferenc
Közreműködők: Lőrinc Lilla, Drastic men, vak gyermekek /videó/
Project, Design: Corporation
Zene: Corporation, Indigo
Art - Line: O. Caruso

A(z) Trafó előadása

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások