Színház

Pomádé király új ruhája

zenés komédia, 2 felvonás, 2013.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Pomádé király őfelségének fő a feje. Másnap a névnapját ünnepelné, ám egyetlen olyan ruhája sincsen, amit ne viselt volna már legalább egyszer. Új ruha híján, úgy tűnik, elmarad az ünnepség. Ám ekkor csodával határos módon két idegenből érkezett takács járul a király színe elé. Megígérik, hogy másnapra csodafonalukból megszövik a csodakelmét, abból pedig kiszabják az ünnepi csodaöltözetet. Ennek az öltözéknek azonban van egy igen lényeges tulajdonsága: csak az igaz, okos és becsületes emberek látják. Aki buta, hazug vagy gonosz, nem lát mást csak levegőt.

"Akinek hivatalt adott, annak észt is ád az Isten" - énekli magabiztosan Pomádé király. Ám vajon érvényes marad-e eme bölcs gondolat a darab végén is? Vajon ki az, aki látja az igazlátó szövetet, és ki az, aki nem?

Ránki György egyetlen mű keretein belül villantja fel sokoldalúságát. A magyar népdal világából indul, mégis az operának azok a legizgalmasabb részei, ahol a komédia, a karikatúra és az irónia jazzes hangzásvilága szólal meg.

Közreműködők: a Szegedi Szimfonikus Zenekar, a Szegedi Nemzeti Színház énekkara és tánckara.

A(z) Szegedi Nemzeti Színház előadása

Bemutató időpontja:

2013. január 18., Szegedi Nemzeti Színház

Stáblista:

Hozzászólások