Az opera szcenizált előadása.
Giacomo Puccini (1858–1924) a milánói konzervatóriumban végezte zenei tanulmányait, 1883-ban diplomázott. Egyik diplomamunkája a Capriccio sinfonico címet viselte, és ahogyan Milánó egyik vezető zenekritikusa Filippo Filippi megállapította, „kifejezett szimfonikus tehetséget” árul el. A Capriccióban már felbukkant az a téma, mely később a Bohémélet nyitótémájaként vált általánosan ismertté. A korán megmutatkozó szimfonikus tehetség mellett kétségtelen tény, hogy Puccini mégis operáival írta be magát a zenetörténetbe. A Bohémélet témája, a társadalmon kívül élő, éhező, nyomorgó bohémek világa népszerű témát jelentett a 19. század utolsó évtizedében, Ruggiero Leoncavallo szintén megzenésítette az Henry Murger regénye alapján készült librettót. Az elsőbbség kérdésében Puccini és Leoncavallo között még nyilvános sajtóvita is kibontakozott. A két mű közül egyértelműen Puccinié bizonyult maradandóbbnak. Bár 1896-ban a torinói Teatro Reggio-ban Arturo Toscanini vezényletével lezajlott ősbemutatót a szakma hűvösen fogadta, a nagyközönséget azonnal magával ragadták az opera szívhez szóló melódiái, érzelmes hangzásvilága.
Az opera sok-sok színes, bohém epizódja alatt végig ott kísért a tragédia árnya, mely az utolsó felvonásban, Mimi halálakor válik nyilvánvalóvá, és az addigi, sokszor frivol életképeket követően kíméletlenül lerántja a leplet az addig elhallgatott, megrendítő valóságról. A Bohéméletben olyan slágerré vált számok szerepelnek, mint Rodolfo I. felvonásbeli áriája („Che gelida manina”), Musette keringője („Quando me’n vo’ soletta”) vagy Colline kabátáriája a IV. felvonásból.
Közreműködik: Győri Nemzeti Színház kórusa, karvezető: Balogh Eszter és a Paragvári Utcai Általános Iskola gyerekkórusa, karvezető: Sándorfi Olga és a Savaria Szimfonikus Zenekar.
A(z) Savaria Szimfonikus Zenekar előadása
Hozzászólások