Színház

Pygmalion

előadás, magyar, 2010.

Értékelés:

5 szavazatból
Szerinted?

A darab 1912-ben íródott, először német fordításban jelent meg 1913-ban, majd angolul 1914-ben. Az ősbemutató is németül volt 1913-ban a bécsi Burgtheaterben. 1914-ben került színre Londonban, illetve (a londonit néhány hónappal megelőzve!) a pesti Vígszínházban. A műből 1938-ban film készült, forgatókönyvét a 82 éves Shaw írta (Oscar-díjat kapott rá), s ebből azután néhány "filmszerű" részletet átvett a darab 1941-es kiadásába. A Pygmalion alapján írta 1955-ben Alan J. Lerner a My Fair Lady című musical szövegét, mely Higgins és Liza közti happy enddel végződik, s amelyből zenés film is készült.
A Pygmalion eddigi magyar fordításai: Hevesi Sándor (1914), Mészöly Dezső (1953), Spiró György (1990 Radnóti Színház)

Liza beszéde
Az angolban igen erős a nyelvi tagolódás, főleg a kiejtést illetően: másképpen beszélnek városról-városra (sőt, Higgins túlzásával: háztömbről-háztömbre), de ennél fontosabb, hogy társadalmi osztályonként is különbözik a nyelv. Shaw tudta, hogy miről beszél: ír volt, s bár az angol volt az anyanyelve, élete végéig felismerhető íres akcentussal beszélt. Amikor 20 évesen Londonba jött, megtapasztalhatta a "csúnya" kiejtésűeket sújtó kirekesztést, lenézést. Aztán a századfordulón kifejlődő fonetika lehetővé tette a kiejtés tanítását, átformálást (így a logopédiát is), ennek egyik élharcosa Henry Sweet professzor volt, Shaw ismerőse, akiről Higginst mintázta.
A londoni proletár beszédmódot Cockney-nak nevezik; ennek egyik fő jellemzője, hogy a "h" hangot sehol sem ejtik ki. Nem véletlen, hogy a professzort éppen H. H.-nak hívják, s Liza és Doolittle 'Enry 'Iggins-nek szólítja.
Mindezt a mai magyar színpadon lehetetlen visszaadni, mert a magyarban a kiejtési különbségek eleve sokkal kisebbek, s nem is hordoznak ekkora jelentőséget. Az átlag-kiejtéstől hatásosan eltérni csak két irányban lehetne: a parasztos-falusias, illetve a cigányos-városias felé. Az első út azért nem járható, mert Liza (és az apja) nem vidékről fölkerült parasztok, hanem öntudatos nagyvárosi proletárok; a második azért nem, mert a darabban az etnikai kérdés föl sem merül, Liza csakis a beszéde és a modora miatt nem tagozódhat be az úri világba. Ezért fordításomban Liza "hibás" beszédét, főleg nyelvtani és szóválasztási helytelenségekkel érzékeltetem, azaz a "tananyagot" a kiejtésről a nyelvhelyességre helyeztem át; a többit a rendezőre és a színésznőre bízom (így tett Shaw is). (Nádasdy Ádám)

A(z) Radnóti Színház előadása

Bemutató időpontja:

2011. február 27., Radnóti Színház

Stáblista:

Szereplők

Henry Higgins (nyelvész)
Eliza (virágáruslány)
Alfred Doolittle (kukás)
Higginsné
Pickering (ezredes)
Pearcené (házvezetőnő)
Freddy Eynsford-Hill
Eynsfordné (az anyja)
Clara (a húga)
Gúnyos járókelő (Nepommuck)
Első járókelő (Lakáj)
Szobalány

Alkotók

Hozzászólások

8/10
Elithia 2012 jún. 08. - 16:50:02 8/10
Én nem értek egyet Leontinnal. Akit érdekel a történet, nyugodtan nézze meg, mert nagyon jó. Nekem Szervét Tibor és Petrik Andrea játéka különösen tetszett, de a többiek is jók voltak. (Nem beszélve Borbás Gabiról, aki beugróként a szövegkönyvet olvasva is tökéletes színészi teljesítményt nyújtott.)
Egyedül a vége kicsit fura, hiányérzetem támadt és nem éreztem befejezettnek, de ennek ellenére is nekünk nagyon kellemes estében volt részünk, amit ezúton is köszönünk szépen!
1/10
Leontin 2012 márc. 01. - 12:54:53 1/10
Rendkívül rossz elõadás, senkinek nem ajánlom! Tényleg azt gondolja 2012-ben a Radnóti, hogy arról beszél nekünk, hogy egy lányt megtanítanak beszélni? Dilettáns rendezés és vérbeli középszerû színjátszás. Küzdöttem az elalvással, de a szûkös hely még ezt sem engedte.
7/10
FElepHánt 2011 márc. 04. - 21:57:17 7/10
FeHér ElepHánt Kulturális Ajánló Portál--------- www.toptipp.hu----------------
PYGMALION ---------------- Valló Péter ----------------- Radnóti Színház---------

Nem egy hálátlan darab: Shaw mesterien megszerkesztette, ragyogóak szerepek, szellemes
a szöveg, óriási az alapötlet. Zárt jelenetek, találékony abgangok, vidor belépõk, csattanós
slusszpoénok. Minek akkor fényváltásokkal molekulákra szabdalni?!? A mai kortárs színházházban a textus gyökereit emelik így ki, vagy egy-egy szereplõt állítanak szó szerint reflektorfénybe. De itt ez értelmetlen, butuska és állandóan megakasztja a ragyogó tempóban
száguldó cselekményt.
A siker csak a színészeknek köszönhetõ, mert még ilyen koloncokkal a nyakban is parádés
játékkal rukkolnak ki. Csomós Mari királkynõnek is elmehetne, a társadalom másik végleteként Szombathy Gyula öntudatos kukása, kocsmatöltelékként, újgazdagként egyaránt
hiteles. Személyzetként a jövõ arcai: Drága Diána és Simon Zoltán villannak fel, több epizódban méltó elõdeik, Horesnyi László, mint nagykövet, Urbán Tibor mint Nepommuck.
Higgins professor álomszerepében Szervét Tibor cinikus könnyedsége, jólnevelt udvariatlansága arat, úgy ejti õ a becsmérlõ szavakat, bizony felérnek egy simogatással... Ritmusa, tempója tökéletes, a legjelentéktelenebb apróságnak is képes hatásos hangsúlyt adni.
Alpári közönségességét is tündéri báj lengi át, vaskos hanghordozása érzékeny melódiákat
rejt, mûvi rongyai csodálatos termetet. Petrik Andrea teljes színészi vértezetben pattan
elõ az aljavilágból és válik könnyed metamorfózissal csábító úri kisasszonnyá. Minden gesztusa ül, makacs sértettséggel vívja szócsatáit: nem csapja le a labdát, szavai visszhangzó
csodaként még sokáig ott vibrálnak a térben. Rettegtünk a fürdõkádat látva, a Pszyché és
a boldogtalan Füst Milán-opusz után egy újabb ostoba vetkõzés rémképe derengett föl, -
mert ez csak az Ágota Kristóf Nagy Füzet-ben volt indokolt!!! - de: a jószerencse mosolyra lágyuló habszivacsba ültette, így háborítatlan örömmel követhettük fantasztikus alakítását. A Jelen és a Jövõ, két Nagy Generáció szürreális találkozása maradéktalan élménnyé
varázsolta az elpusztíthatatlan vígjátékot.