Színház

Rebecca - A Manderley-ház asszonya

musical, 2 felvonás, magyar, 2010.

Értékelés:

68 szavazatból
Szerinted?

Az Elisabeth és a Mozart! című sikermusicalek szerzőpárosa, a magyar származású, Grammy-díjas komponista, Sylvester Lévay és a szövegíró Michael Kunze újabb nagyszabású vállalkozása Bécs, Japán és Helsinki után, a Broadway előtt a Budapesti Operettszínházban!

Kora legnépszerűbb regényírójává tette, s a világhírt is meghozta a Rebecca Daphne du Maurier számára. Valódi sikertörténet született 1938-ban, a szakértők igazi mesterműnek tartják a könyvet, s alighanem igazuk van, hiszen a sztori a XXI. században is izgalmas. A rengeteg sikerkönyvet jegyző szerző több műve élt tovább a filmvásznon, például a Jamaica Inn, a Madarak és az Oscar-díjas Rebecca, melyet itthon A Manderley-ház asszonya címmel ismertek meg a nézők Alfred Hitchcock rendezésében.

A történetet a musicalben is a főszereplő naiv fiatal nő, "Én" elmesélésében ismerhetjük meg. Egy Côte d'Azur-i szállodában ismerkedik meg Lord Maxim de Winterrel, akinek felesége, Rebecca rejtélyes módon vesztette életét. Gyors udvarlás után ő lesz a második Mrs. De Winter, és férjével annak vidéki otthonába, a legendás Manderley-be költözik, mely az első pillanattól rideg és barátságtalan számára. Ráadásul nyomasztóan nehezedik rá az első Mrs. De Winter emléke, aki a ház minden tárgyában, szegletében, főképp Mrs. Danvers, a házvezetőnő gondolataiban folyamatosan jelen van. Az új úrnő úgy érzi, hogy Mrs. Danvers minden lépését figyeli, és állandó gyanakvással, rosszindulattal veszi körül. Férje, Maxim is egyre megközelíthetetlenebbnek tűnik számára sötét emlékekkel teli otthonában. A helyzet még tovább romlik, amikor megtalálják a vízbefúlt Rebecca holttestét, és újból vizsgálni kezdik az asszony halálának körülményeit.

Régi terve vált valóra a Kunze-Lévay párosnak, amikor du Maurier izgalmas, már-már krimiszerű regényét zenés színpadra vihették. A rejtélyes meséből a librettót eredetileg angolul írta Michael Kunze, s Londonban tervezték bemutatni a művet, amelynek premierjére végül a Vereinigte Bühnen Wien produkciójában került sor Bécsben - s ezzel a Raimund Theaterben egy két évig tartó sikerszéria indult el, mely reményeink szerint most a Budapesti Operettszínházban is folytatódik.

Közreműködik: a színház Musical Együttese, Zenekara

Továbbá: Zalavári Györgyi, Kapeller Anasztázia, Marton Lajos, Meszter Ervin, Szabó Barna

A(z) Budapesti Operettszínház előadása

Bemutató időpontja:

2010. március 19., Budapesti Operettszínház

Stáblista:

Hozzászólások

8/10
Katalin9 2019 ápr. 09. - 15:29:30 8/10
Az utóbbi évek legnagyszerűbb előadása az Operettben. Peller és Polyák zseniális. Nagy élmény volt.
10/10
hastings1 2019 febr. 05. - 23:27:42 10/10
2018-ban is top! Polyák Lilla ???? Vágó Zsuzsi - P. Szabó Szilveszter - Peller Anna számomra a legtökéletesebb szereposztás!! Minden perce varázslat! Polyák Lilla hangja egészen (hidegrázósan) elképesztő...
10/10
vikunyka 2018 jan. 08. - 11:28:35 10/10
A 2017-es szereposztásban Dancs Annamari is tökéletesen hozza \"Én\"-t, és Peller Anna is fantasztikus Mrs. Van Hopper. Janza Kata Mrs. Danversét már sokan méltatták itt, továbbra is joggal.
10/10
shfanfic 2016 márc. 15. - 00:26:34 10/10 Előzmény mulao
Tökéletes volt a Homonnay-Vágó Betti páros! Kár, hogy már nincs mûsoron.
mulao 2012 jún. 15. - 13:30:26
Dóri és Zoli távozik a színházból, most olvastam, hogy a szerepeiket Vágó Bernadett és Homonnay Zsolt veszi át. Hm, érdekes lesz. Ebbõl az új szereposztásból Bettit nem tudom elképzelni erre a szerepre, egyszerûen nem így képzeltem olvasás közben Én-t, kivi vagyok hogyan rövidítik le a hosszú, göndör haját. Zsoltot mondjuk illõnek találom a szerepre. Ízelítõnek mondjuk maga a színház feltölthetne egy videót a youtube-ra, ahol Betti és Zsolt együtt énekel.
surviver 2012 ápr. 23. - 19:09:06
Összehasonlítva: Vágó Zsuzsi tisztábban, szebben énekel a magától már elszálló Szinetárhoz képest, Mme Hoppernek Szulák jobb, a házvezetõnõ szerepében pedig N. Veronika.
surviver 2012 ápr. 23. - 18:28:07 Előzmény Pötyidanon
Remek elõadás, díszletek, jelmezek, korhû hotel, félelmetes kastély. Nádasi Veronika játékát külön kiemelem, remek volt a házvezetõnõ szerepében.
Pötyidanon 2012 ápr. 23. - 08:34:15
Tegnap néztem meg.Elõször úgy volt,hogy a Bereczki-Szinetár szereposztásra megyünk,de valahogy lecsúsztunk róla.Érdekes módon nem bántam.A színészek remek alakítást nyújtottak,különösen Janza Kata nyûgözött le Mrs.Danverként.A lent ülõk mind állva tapsoltak,rengetegszer visszajöttek a színészek.Kata az utolsó meghajlásnál úgy ment le,hogy teli vigyorból hirtelen átváltott Mrs.Danverbe.Hatalmas röhögés... :D
Nagyon-nagy élmény volt ez nekem,sosem láttam még olyan elõadást,amibõl ekkora energiát löknek felém a színészek.Valószínûleg ez az én hibám is,de a lényeg,hogy ez lenyûgözött!
mulao 2012 jan. 15. - 14:20:07
Az én véleményem a tökéletes szereposztásról:

Én: Dóri és Zsuzsi közül Dóri tetszik jobban. Zsuzsi inkább a könyv dramaturgiáját játssza, csakhogy a darabban a csónakházas vallomásnál kéne átváltoznia.
Max: Nekem Zoli inkább közelít a könyvbéli Max-ra, Szili pedig szerintem túl "megõrül" néha és nem illik hozzá a hõsszerelmes figura.
Jack: Nekem Bálint Ádámmal jobban bejön, mert tõle jobban viszket a tenyerem, mint Árpitól, de õ is jó.
Frank: Talán itt van a legkisebb különbség az alakítások között szerintem mind ketten jók, ha választani kell akkor azért Pálfalvy, mert a szerephez az õ lágyabb hangja illik jobban.
Van Hopper: Mintha Szulákra öntötték volna, kellõen öreg, kövér és durva a szerephez és az õ hangsúlyaitól még vicces is. Ellenben Náray nekem se túl öreg, se túl kövér, se túl durva ehhez a szerephez és még nevetni se tudok rajta.
Beatrice: A nyerõ nála Füredi Niki, mert õ figurában is nagyon tetszik és szépen énekli a Mi lehet vele? dalt.
Nádasi se rossz, de Füredi után nem az igazi nekem.
Danver: Nekem Nádasi kicsit merev és túl kívülrõl hozza a gonoszt, Kata nagyon tetszik, de akitõl feláll a szõr a hátamon az Polyák és õ úgy énekel, mintha cd-t hallgatnék.
Ben: Ez nem is kérdéses, Sánta Laci sokkal szívfacsaróbb Ben és szebben is énekel, plusz neki még a kisujja is úgy áll, ahogy azt kell. Pirgel Dávid se rossz, de mintha õ nem adna apait-anyait ebbe a szerepbe.
Julyan ezredes: Dézsy nekem jobban tetszik mint Jantnyik.

Vagyis egyszer ezzel a szereposztással szeretném látni: Szinetár-Bereczki-Polyák-Bálint-Szulák-Füredi-Sánta-Dézsy-Pálfalvy
Imre_ 2012 jan. 12. - 10:58:16
Vágó Zsuzsi, Szabó P. Szilveszter és Nádasi Veronika. Számomra a Rebeccában õk a triász, és igen, ezt a véleményemet sok más szereposztás megnézésre alapozom. De ez persze erõsen szubjektív ;)
mulao 2011 dec. 10. - 19:32:44 Előzmény Juty_84
Szerintem Szlihez nem illik a hõs szerelmes figura, inkább az elvont vagy negatív szerepek. A hangját nagyon szeretem. Szerintem Bereczkinek jobban áll a szerep és jobban is játssza, szinte mintha a könyvbõl lépett volna ki. Nekem Dórival nem volt bajom, szerintem sokkal jobban játssza Én-t, mint Zsuzsi. Elõbb Zsuzsival láttam, de nekem Zsuzsiból hiányzott valami. Az az igazság, hogy szerintem a darab dramaturgiája szempontjából szerintem hibásan játszik. Mert egy bizonyos jelenetnél kéne átváltoznia felnõtt, férjét támogató feleséggé, de én ezt nem éreztem elég erõsnek. Dóri átalakulása viszont tökéletesen érezhetõ volt számomra. Ráadásul Dóri átélve énekli a Palackba zárt idõt, Zsuzsinál az az érzésem volt, hogy nem tudja átélni, így azt játssza mintha átélné. Danvers-nél egyértelmû, hogy Polyák a legjobb, negyedszerre láttam vele, de õ tetszett legjobban, utána Janza. Nádasi Verát is szeretem, mint színésznõt és a hangját is, de ez a szerep tõle nem teljesen tetszik.
Juty_84 2011 dec. 10. - 18:29:54
Sziasztok!
Megnéztem én is a Rebecca-t Szinetár Dórával,Polyák Lillával és Szabó P. Szilveszterrel!Nagyon jó volt a játékuk. Szilveszternek az ilyen szerepek olyanok,mintha egyenesen neki írták volna õket!Szinetár Dóra jó volt,bár nem fogott meg annyira.Polyák Lilla viszont igen!Hihetetlen ebben a szerepben. Meghallgattam a házvezetõnõ dalát Janza Katától is, és annak ellenére,hogy imádom õt,valahogy "nem jött át". A zene olyan kicsit mozartos-elisabethes-rudolfos,de mitõl lenne nem ilyen...és ez nem baj,viszont hiányoltam belõle a katarzist,mint a többi,elõbb említett darabnál. De mindent összevéve szuper darab!!!Ismét megmutatta az Operettszínház,hogy mit is tudnak!!!!
mulao 2011 szept. 30. - 01:48:40
Aranylemez lett a magyar Rebecca CD! Nekem is megvan és szuper jó, naponta meghallgatom. :) Egyébként már Romániában is bemutatták a magyar jogok alapján és persze ott is siker! Nálam most a világ legjobb musicalje perpillanat! :)
mulao 2011 jún. 06. - 12:54:08
Ja, tényleg hülye vagyok, most vettem észre, hogy nem az egész szereposztás van kiírva, hanem a "napi" Köszi.
offtopic
lilahagyma 2011 jún. 06. - 12:51:29
pl. itt van a jún. 16. nap oldala: http://www.operettszinhaz.hu/operett.php?pid=show&rId=87&mId=4251&evad=6 - ha legörgeteg, alul láthatod az aktuális szereposztást.

ez itt a jún. 17-i oldal: http://www.operettszinhaz.hu/operett.php?pid=show&rId=87&mId=4252&evad=6 - alul láthatod, hogy más szereposztás van. ha sorban végignézed a napokat, kiválaszthatod, kit akarsz látni
mulao 2011 jún. 06. - 12:48:14
Most néztem meg, de lehet nagyon nyomi vagyok, de hiába kattintok rá az elõdásra nem jön ki más csak "online jegyvásárlás" felirat és sehol sem írják, melyik színészek lépnek fel. Ha meg rákattintok, akkor se írnak szereposztást, csak egy kép van a nézõtérrõl. Vagy ehhez bekell jelentkezve lenni?
mulao 2011 jún. 06. - 12:41:45
Köszi.
offtopic
lilahagyma 2011 jún. 06. - 00:59:37 Előzmény mulao
Ha ide kattintasz: http://www.operettszinhaz.hu/operett.php?pid=schedule
- látod, hogy minden napra ki van írva a tervezett mûsor. Ha egy elõadásra kattintasz, akkor megtalálod az aznapi fellépõk névsorát; tehát, ha végigkattintod a mûsortervet, akkor ki tudod választani, mikor játszanak a neked tetszõ színészek.
mulao 2011 máj. 26. - 20:40:56
Hogy és hol lehet megnézni (megtudni), hogy mikor melyik szereposztás lép fel?
7/10
craslorg 2011 ápr. 20. - 13:35:48 7/10
Én a Szinetár, Bereczki, Polyák, Szulák felosztásban néztem meg és hát... Meglepve tapasztaltam, hogy az akusztika oldalt messze nem olyan jó és sajnos fülelni kellett, hogy értse az ember. Ez nekem sokat levett az élvezeti értékbõl, legalább 2 pontot. A maradék 1 pont, hogy súlytalan volt Szinetár Dóri, pláne Polyák és Bereczki mellett. Ha tudok, eljutok majd más felosztásra is, mert kíváncsivá tettetek. A zene, díszlet, körítés nagyon jó volt, de a fentiek miatt nem tudtam teljes mértékben élvezni.
Összes hozzászólás