Színház

Ricse, Ricse, Beatrice

musical, magyar, 2017.

Értékelés:

13 szavazatból
Szerinted?

Nagy Feró és a Beatrice zenekar története áll a rock musical középpontjában, mely mostanra már rocktörténeti csemege. Nagy Feró évtizedeken keresztül folyamatosan meg tudott újulni, magas művészi színvonalon valósította meg zenei elképzeléseit. Személyisége alkalmas arra, hogy a magyar hőst, az egyszerű "nép fiát" tárja a nézők elé, aki öntudatosságával, hitével, tehetségével és született színészi képességeivel mindig átlépett az elé gördített akadályokon. A múlt rendszerben a Beatrice a Titkos Szolgálat által megfigyelt együttes volt, a Történeti Hivatal dokumentumainak tanúsága szerint folyamatosan jelentettek koncertjeikről és figyelemmel kísérték a zenekar tagjainak életét. A műben elhangzanak a Beatrice emblematikus dalai, mint a Jerikó, Angyalföld, Nagyvárosi farkas, Motorizált nemzedék, Térden állva, Késő már és természetesen a későbbi slágerek, mint az Azok a boldog szép napok is.

A(z) Újszínház előadása

Bemutató időpontja:

2017. november 24., Újszínház

Stáblista:

Szereplők

Fiatal Nagy Feró
Nagy Feró
Kutyi, Feró szerelme
Miklóska Lajos
Lugosi László
Donászy Tibor
Gidófalvi Attila
Korda György
Deák Bill Gyula
Csuka Mónika
Erdős Péter
KISZ Bizottság elnöke
Horváth belügyminiszter

Hozzászólások

10/10
A Jobbik Részem 2020 febr. 05. - 08:29:12 10/10
Úgy kezdődött, hogy az Új Színház ajtajában Feró ellenőrizte a jegyeket... mindenkivel beszélt, kedves volt, szórakoztató... Érdekes, h egy színházigazgató ad történelmi igazságtételt. A háttérben a fényképek szenzációsak. Aki magyar, annak 10-es lesz, ez garantálható. Az élőzene nagyon feldobja a darabot, fantasztikus, h ezt élőben vállalják!!! A darab csiszolható lenne, de az élőzene mindent visz...
10/10
luci87 2019 júl. 09. - 11:18:01 10/10

Tegnap láttam Miskolcon,a Lovagi tornák terén,fergeteges volt!!A férjemmel nagyon élveztuk!A fiatal Nagy Feronak nagyon jo a hangja,még jobb is mint az eredetinek!!!:)Erdemes volt elmenni megnézni!
1/10
zsuef 2019 febr. 21. - 23:36:29 1/10
Senkinek sem ajánlom, véleményem szerint ez a musical stílus kigúnyolása. A sztori kesze kusza, közhelyes, a darab üzenete nagyon káros.

A háborús szálat, Hitlert, Trianont belehozni a darabba öncélú hatásvadász közhelytenger, és ezt a bélyeget a darab végén hamisan éneklő cuki kislány sem mossa le az előadásról. Nagy Ferót példaképnek és hősnek beállítani azok után, hogy a darabban megjelent, hogy minden létező nőt az életében tárgyként kezelt, megcsalt, kihasznált, majd elvette őket a gyerek miatt ami éppenhogycsak bepottyant két affér között, semmilyen szinten nem összeegyeztethető a példakép és hős szereppel amiben ebben a rendezésben feltüntették. Ha még midnez nem lenne elég, a végén csak azért bejönni a darab végére, hogy megtapsoltassa magát és a már rég elment (vagy soha nem is volt) hangján elénekeljen egy hamis semmitmondó slágert a színészi gárda megszégyenítése volt. De talán a darab mélypontja a rádiós jelenet volt, erről többet írni kár, aki megnézni érteni fogja.


Zenei élménynek sem ajánlanám, sajnos rengeteg hamis dal, ritmustalan zenei játék jellemezte az egész színdarab összes számát.



10/10
Kató0315 2017 nov. 25. - 00:55:50 10/10
Elképzelni sem tudtam, hogy milyen lehet egy Beatrice-rõl szóló színházi darab, de egyszerûen lenyûgözõ! Minden a helyén a van: a zene, a rendezés, a történet, a humor, a színpadkép megoldása, a karakterek - és még sorolhatnám. Elképesztõ Kurkó J. Kristóf játéka: szinte végig a színpadon van a két órás játék alatt, énekel (nem is akárhogyan), táncol, és közben szöveget is mond. Még a nyolcvanas éveket nem ismerõ fiatalokat is elbûvölte a darab. Én igencsak feldobva jöttem ki az elõadás után. :-)