Színház

Robinson & Crusoe

színjáték, 1 felvonás, magyar, 2010.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Valódi koprodukció jött létre szlovák és magyar szereplők, szlovák rendező és dramaturg közreműködésével. Az előadást 6-6 alkalommal láthatja a kassai és a miskolci közönség. A Robinson & Crusoe című mű a nyelvi különbségek ellenére és azzal együtt kialakuló együttműködés és barátság története. Az előadás a "Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013" keretén belül, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával jött létre.

A pusztítás után csak egy tető látszik ki a vízből, rajta két katonaruhába öltözött férfi. Nem értik egymást, de meg kell érteniük egymást, ha túl akarják élni a megpróbáltatásokat - ez a két olasz sikerszerző művének rövid története.
A szerzők - ők is ketten vannak ugyebár - Daniel Defoe híres regényhőséből két színpadi szereplőt kreáltak. A mi darabunk két férfialakja is hasonló módon - tudniillik egy "szigeten" - találkozik egymással, mint a regénybeli Robinson Crusoe és Péntek. Ez a sziget ugyanakkor egy "civilizációs sziget", vagyis nem más, mint egy háztető, ami a katasztrófa után még kilátszik a tengerből, ahová a két szerencsétlenséget szenvedett pilóta kimenekül. Ellenséges hadseregek katonái, ráadásul nincs olyan közös nyelv, amin megértethetnék egymást. Mégis meg kell próbálniuk a túlélést a megmaradt kis területen. Végül szavak nélkül is megtalálják a közös nyelvet, és mély barátság szövődik közöttük.
A színdarab tanulsága pedig az, hogy ha nem is beszéli két ember egymás nyelvét, a közös sors(csapás), az egymásra utaltság összehozza őket. Az ellenségeskedés, a bizalmatlanság helyébe a barátság lép. Ám minden idilli állapotnak vége szakad egyszer. A két embernek külön sorsa van. Ezért amikor a chipsük elfogy, két különböző irányba eveznek a maguk élete felé. Útjaik elválnak, de barátok lettek.

A(z) Kassai Állami Színház előadása

Bemutató időpontja:

2010. március 27., Kassai Állami Színház

Stáblista:

Szereplők

Első férfi
Második férfi

Hozzászólások