Színház

Rómeó és Júlia

dráma, 2 felvonás, 150 perc

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Budapest Bábszínház a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves bábszínész osztályának színészmesterség vizsgaelőadása.

Három nap az élet.

Két gyűlölködő család. Egyazon város lakói. Egyazon hazáé.

Vasárnap reggel kezdődik, a fiú és a lány egymásba szeretnek, hétfőn titokban összeházasodnak, szerdán éjszaka már halottak.

Csütörtök hajnalban a holttestük fölött a két ellenségeskedő család kibékül. Utód nélkül maradtak. Jövő nincs. Béke van.

Három nap az élet.

Egy világban, ahol a gyűlölet az úr és az erkölcs álarcába bújtatott önérdek, ahol a lányok és feleségek az apák tulajdonai, ahol az a boldogság, ha beházasíthatod gyermekedet a hatalomba, ott a kölkeink csak hazudni tudnak nekünk. Mi mást tehetnének? Muszáj nekik. Megtanulják idejekorán, hogy nem az igazat akarjuk hallani a szájukból, hanem azt, amit elvárunk, amit igaznak akarunk tudni a világból. A mi „csodás, erkölcsös és hittel teli” világunkból. Megtanulják, hogy a hazugság az élet igazsága, és titokban próbálnak meg önmaguk lenni. Igazak lenni és őszinték. Aztán belehalnak a próbálkozásba, mi pedig – jó szülők módjára - megsiratjuk őket. Végre teljes joggal sajnálhatjuk magunkat, mi vesztesek. Álszentek. Még a gyászunk sem igazi.

Ám a hazugság nem három nap, de egy egész élet.

Szereplők: ÁCS PETRA, BÁNKY SÁRA, BARTHA BENDEGÚZ, BARTOS ÁGI, CSARKÓ BETTINA, CSERNÁK NORBERT, HORGAS RÁHEL, HRISZTOV TOMA, KEDVES CSABA, L. NAGY ATTILA, PODLOVICS LAURA, SZEKERES MÁTÉ

Rómeó és Júlia. A többi, néma csönd.

Kurzusvezető tanár: SZIKSZAI RÉMUSZ

Ritmusjáték: CSERNÁK NORBERT
Jelmeztervező kurzusvezető: KÁLMÁN ESZTER

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások