Színház

Rómeó és Júlia

musical, 2 felvonás, 165 perc, magyar, 2004.

Értékelés:

54 szavazatból
Szerinted?

A kifinomult francia ízlés minden korszakban meghatározó volt a gasztronómia, a divat, a formatervezés, és ugyanígy a kultúra, a művészetek terén is. Ez a hatás az utóbbi években elérte a zenés színházakat is. Párizs vegykonyháiban új színekkel, ízekkel gazdagodott a musical.

A szépség, játékosság, érzelmesség kultusza átitatta és átlelkesítette a kihűlőfélben levő, fejlődésében megrekedt angolszász műfajt; és a szűk, színházba járó rétegnek szóló csemege helyett a közösségi esemény rangjára emelte. A sok ezer férőhelyes Sportpalotában vagy a Kongresszusi Palotában óriási szériákban láthatta a közönség a Párizsi Notre Dame vagy legutóbb a Rómeó és Júlia című musicaleket.

A Shakespeare színműve alapján készült mű története mindenki számára ismerős. Gérard Presgurvic, a zeneszerző és egyben szövegíró, így nyilatkozott az alkotásról: "A Rómeó és Júlia a világirodalom legromantikusabb és legtragikusabb darabja. Ennél jobb téma nem is kell egy jó musicalhez, hiszen van benne minden: gyűlölet, szerelem, félreértés, halál, esküvő, szabadság. Mindezen túl arra törekszem, hogy a Rómeó és Júlia ürügyén sok-sok új és aktuális érzést fedezzek fel magamban."

Közremuködik: Nagy Bea, Sz. Nagy Ildikó, G. Szabó Sándor, Langer Soma, a Színház musical-együttese, valamint a Pesti Broadway Stúdió növendékei: Deák Csongor, Pirgel Dávid, Muhari Tamás, Hajdu Zsolt, Csórics Balázs, Dankó Zsolt

A(z) Budapesti Operettszínház előadása

Bemutató időpontja:

2004. január 23., Budapesti Operettszínház

Stáblista:

Hozzászólások

10/10
mirroronthewall 2017 nov. 05. - 19:04:24 10/10 Előzmény Kereszteny7
Tényleg vannak benne vulgáris szófordulatok, momentumok, de részemrõl ez nem vett el az értékébõl ,csodûlatos a zenéjének minden egyes másodperce, látvány, táncok minden nagyon szép és öröm nézni :)
1/10
Kereszteny7 2017 febr. 06. - 06:21:08 1/10
Sziasztok!
Talán valakinek segítség, nekem az lett volna ha jegyvásárlás elõtt tudom, hogy ez a feldolgozás eléggé közönséges. Vulgáris. Semmi felemelõ, lelket nemesítõ nincs benne. El akartam vinni a tini fiamat kis érzelmi inteligencia fejlesztés gyanánt de most már örülök hogy nem vele mentem. Ez inkább érzelmi intelligencia csonkîtó feldolgozás.
Shakespeare forogna a sírjában ha tudna....
Ildi jegy 2012 nov. 20. - 23:51:41
Sziasztok!

Teljes Januári és Februári Operett Színház mûsor a honlapon. www.ildi.jegy.gportal.hu/
Válogassatok kedvetekre és ha valamire szeretnétek, akkor írjatok bátran.
Sõt mivel közeleg a Karácsony szépen mutatna a fa alatt egy – egy színházjegy.
Jó böngészést kívánok! :-)
Érdeklõdni az ildi.jegy@gmail.com címen, vagy a www.facebook.com/ILDI.JEGY oldalon lehet.

Sziasztok: Ildi
5/10
gyula_78 2012 szept. 26. - 12:14:28 5/10
Nagyon vártam már ezt az elõadást! Amikor a jegyeket vettem még nem tudták megmondani, hogy milyen szereposztással játszák majd, ezért egészen addig izgultam, hogy a "Dolhai-s" szereposztás legyen. Örömmel láttam a weben, hogy aznap (09.20.) épp õk lesznek soron, színpadon! Ennek ellenére jött az elsõ csalódás az elõcsarnokban: Rómeó neve mellett nem Dolhai Attila szerepel és a többi fontosabb szereplõ sem az, akit a neten a NAPI szereposztásban feltûntettek! Nem baj, gondoltam akkor még, biztosan jók lesznek õk is! Sajnos nem. Nagy csalódás volt az elõdás a másodlagos szereposztással. Komolyan megbántam, hogy kiadtam ennyi pénzt a két, jó helyre szóló jegyre! Azóta megnéztem már az interneten keringõ eredeti szereposztásos verziót és így csak még bosszantóbb. Kár érte, mert az elõadás, rendezés, koreográfia, énekek nagyon rendben vannak és élvezetes lenne!

Mivel nem tudom külön pontozni a két szereposztást, ezért ide írom:
- Szerényi: 1 pont
- Dolhai: 10 pont

Az átlagot fogom nyomni, a csalódás miatt.
mulao 2011 aug. 26. - 02:01:02
Amióta láttam a francia darabot teljesen megváltozott a véleményem a magyar darabról. Igaziból szerintem a két kultúra a külömbség közöttük. Szerintem ha az eredeti francia változatot mutatták volna be itthon nem biztos, hogy olyan nagy siker lett volna, mert szerintem a mi kultúránk más. Rájöttem, hogy elsõ nézésre az nem jött be, hogy mondhatni túl "modern" lett a darab. Aztán elgondolkoztam, hogy végülis ez a lényeg benne. A mai világban azzal lehet közelebb hozni az emberekhez régi klasszikusokat, ha valahogy "modernizálják". Hogy fejezzem legjobban ki magam? Talán a legjobb kifejezés rá az, hogy mai köntösbe bújtassák. Arra is rájöttem miért nem tetszett Szinetár Dóri Júliája, azért mert valahogy az õ figuráját is "modernizálták", már nem az a szende szûz naiv kislány Júlia a "divat", sokkal inkább az akaratos. Összességében annyit, hogy örömmel megnézném élõben egyszer egy Dolhai-Vágó Betti szereposztásban. És szerintem a mai színházi csõdvilágnak nem baj és nem tesz rosszat, ha egy darab (legyen az musical vagy prózai dráma) sikeres lesz és õrült nagy felhajtás lesz körülötte. Annyi az egész, hogy azért mert divat lesz egy modern színházi darab, még nem kötelezõ megnézni. Amúgy meg elgondolkoznék azon, hogy melyik R&J musical a legjobb, a magyar, vagy a többi európai, mert egyedül nálunk van az, hogy 7 évvel a bemutató után megszakítás nélkül még mindig játsszák a darabot a színházban! Ráadásul a magyar jogok alapján román produkció is készült, ami szintén azóta (legalábbis tudtommal) megy a színházban!
Naphinel 2011 máj. 14. - 20:05:55
Nemrég jöttem haza a délutániról. Hatalmas elõadás volt, a közönség állva tapsolt, Dolhai majdnem elsírta magát. :)
Tetszett az egész, megsiratott, elbûvölt. Imádom.
Dolhai-Bereczki-Vágó Berni... meg még sokan mások.
Nálam elõadásmódban Bereczki, énekben Dolhai vitte a pálmát, bár Szabó P. Szilveszter is nagy volt Tybaltként. Rémítõ arccal énekelt, komolyan õrültnek nézett ki.
Mercutio halálát, Benvolio énekét (Hogy mondjam el?) és a végét megsirattam.
Egyedül Berni hangját találtam néhol fojtottnak. Szépen énekelt, de a pasik mellett sokszor elveszett a hangja.

Szép elõadás volt, 10/10.
mulao 2010 szept. 13. - 05:33:20
Pár napja a Keszthelyi Musical Társulat is elõadta ezt az elõadást. Mostmár nem utazok fel Budapestre színházba, úgyhogy én csak felvételrõl láttam ezt, és nem is tudom eldönteni, hogy tetszett-e vagy sem. A látvány nem volt rossz kétségkívûl, a dalok inkább csak elmentek kettõt kivéve. A színészek közül Szinetár Dórát kedvelem, de nekem annyira nem tetszett. Dolhai Attiláról viszont az a véleményem, hogy nagyon jó hangja van és átélten játszott. Vagy még Janza Kata tetszett, Bereczky Zoli se volt rossz szerintem meg Mészáros Árpád Zsolt se. Persze a többiek se, csak nem akarok mindenkit külön említeni. A tánccal és énekkel nem volt könnyû dolga a színészeknek, az biztos. Nem most olvastam a Rómeó és Júliát, de úgy emlékszem, hogy nem teljesen ugyan úgy van a történet, de lehet, hogy csak rosszul emlékszem. Szerintem túl hosszú is volt, és zavart, hogy rbanságot vittek bele, még Júliát is lekrvázták, kár. Talán ennyit tudok írni.
10/10
nuussi 2010 márc. 18. - 16:08:35 10/10
Tudja valaki hogy mikor lesz az 500.-ik Rómeó és Júlia az Operettszínházban?
1/10
Gabriella54 2010 márc. 11. - 20:28:25 1/10
Engem a Dolhai-rajongók egyszer úgyis megköveznek, de sem Rómeóként, sem Dorozsmai Pistaként (na ott aztán végképp nem!) tetszett.
Valószínûleg azért, mert Damien Sargue és Kaszás Attila alakítását felülmúlhatatlannak tartom?
7/10
SoGa83 2010 márc. 11. - 19:03:32 7/10 Előzmény Gabriella54
Valóban... Dolhai óriási hang, de nem Rómeónak. Mozartként tökéletes.
10/10
kumi47 2010 febr. 22. - 17:34:26 10/10
Ezúton szeretnék gratulálni az Operett színház színészeinek,látványtervezõjének
stb...,szóval mindenkinek,akinek köze van a darabhoz.
Az elõadás minden percét élveztem.Hangzás,éneklés,látvány,mozgalmasság,táncok,
egyszóval tökéletes.Nagyon tetszett,teljesen elvarázsoltak.
Köszönöm!
kramy 2010 jan. 15. - 20:28:20
Február 6. vagy 7.-ére ha valakinek lenne 2 db eladó jegye a Rómeó és Júliára érdekelne. Köszönöm. Irjon az e-mail címemre. kramy@freemail.hu
1/10
Gabriella54 2010 jan. 12. - 21:58:09 1/10
Ma az Önök kérték-ben leadták a Les rois du monde-ot. Eszméletlenül jó volt, ezek a fiúk fényévnyi távolságra vannak a mieinktõl (sajnos mi vagyunk lemaradva), egyedül Bereczki Zoltán az, aki hasonló színvonalat nyújt, mint a francia elõadók.
zsoltika23 2010 jan. 08. - 23:54:20
Én 23 éves létemre imádom a musicaleket, gyûjtöm a bakelit lemezeket és természetesen hallgatom is, és van régi szallagos-magnóm is :D
Bármilyen furcsa, de a 70-as, 70-es, 80-as évekbe szerintem még ZENÉKET csináltak az elõadók, és ki is állhattak a színpadra, mostanság meg ZAJT keltenek az idióták a hajuk mögül az utcasarkon meg sajnos a színpadon is, pedig nem odavalók! Azért vágod a különbséget... =)

Szeretnék színházba is járni, de egyszerûen borzasztó hogy nem lehet egyik elõadásra se jegyet kapni! Hónapokkal elõre le van foglalva az összes jegy, és ha nincs bérleted, vagy fél millád akkor pattansz vissza kis idiótaként, és a jegyárus néni még le is néz téged h "pont te akarsz színházba menni...na jah". Persze ezek a nagyobb színházakra értendõk, kis színházba nincs olyan amit szívesen megnéznék. De jegy az van legalább :D
Évek óta szeretnék bejutni a Rómeó & Júliára, de képtelenség...Így hát marad a Rómeó & Júlia CD, ami persze nem jó minõség, mert 1 bj van vele, hogy CD...de be kell érnem vele... :'(
10/10
baviki 2009 jan. 02. - 14:32:35 10/10
"Színház nem teljesen = musical."
Ezzel teljesen egyetértek, s azzal is, hogy nem mindenki szereti a musicaleket!
De hidd el, hogy nagy igazság van abban, hogy a mai fiatalok nagy részének "ciki" színházba menni, s legyen az dráma, operett, vígjáték, musical,stb.
A divattal meg én is ugyanúgy vagyok/voltam, mint Te! Sosem az alapján döntöttem el, hogy tetszik, mert divat...
Sõt! De a mai "hajsza"-világban egy jó musical számomra egy kikapcsolódás, akár zenei téren, akár látvány tekintetében!
Petrapetrus 2009 jan. 02. - 09:50:14
Színház nem teljesen = musical. A színház egy sokkal tágagbb fogalom. Az én párom például 1-2 kivételtõl eltekintve rühelli a musicaleket, ellenben egy drámát bármikor szívesen megnéz, akár többször is. Vagy valamilyen kortárs darabot.

Ezzel meg már pár éve lassan én is így vagyok. A musical már tényleg szinte nem más, mint "divat". Én meg sosem szerettem a divatot, meg amit agyonistenítenek. Had döntsem el én, egymagam, mit akarok szeretni. Nem szeretek és nem akarok sodródni a tömeggel. :-))))
10/10
baviki 2009 jan. 02. - 08:53:49 10/10
az "a" névelõ kimaradt!
10/10
baviki 2009 jan. 02. - 08:52:08 10/10
Akkor szerintem nem tudtad, hogy mit várhatsz egy musicaltõl...
10/10
baviki 2009 jan. 02. - 08:47:21 10/10 Előzmény Petrapetrus
Szerintem csak vagányságból, divatból utálják színházat!!!
10/10
baviki 2009 jan. 02. - 08:43:49 10/10 Előzmény panni013
Én 3-szor láttam a darabot, különbözõ szereposztásban, szinte semmi különbséget nem láttam, mindig nagyon jó volt!!!
Összes hozzászólás