Színház

Rövid

előadás, magyar, 2012.

Értékelés:

4 szavazatból
Szerinted?

A többszörös díjjal kitüntetett, nemzetközileg ismert Ljudmila Ulickaja színpadi szerzőként sem ismeretlen hazánkban. Az írónő a két évvel ezelőtti könyvhét díszvendégeként meghívást kapott a Centrál Színházba, ahol az egyetlen, magyar nyelven olvasható színdarabjából, az Orosz lekvárból rendezett szcenírozott felolvasószínházat Novák Eszter, 2010-ben pedig a Kecskeméti Katona József Színház tűzte műsorára a darabot, Szász János rendezésében, Radnai Annamária fordításában.
Hidvégi Nóra fiatal alkotót viszont most nem egy újabb Ulickaja-darab, hanem egy novella fogta meg, melyet színpadra szeretne állítani. Az orosz falvak asszonyai című mű története és három karaktere nagyon közel áll ahhoz, hogy színpadon is meg tudjon szólalni. Az adaptációt a rendező, ahogy előző munkájánál, Steinbeck Burning Bright című színműnovellájánál, Garai Judit dramaturggal készítette el.
Egy átlagos este. Egy New York-i lakás. Egy roskadásig megterített asztal és rengeteg alkohol. Három nő, három teljesen különböző karakter, mindegyik valamiért idegen abban a városban, ahol találkoznak, beszélgetnek, élnek, ahová ellátogattak - New Yorkban. Három, teljesen más közegben, kultúrában nevelkedett asszony. Más egzisztenciával, más felekezeti hovatartozással. Abban viszont minadnnyian egyformák, hogy odaadóan tudnak szeretni. Igaz, mindegyik a maga módján, a lehetőségeihez mérten, amiben természetesen ugyanakkora szerepe van a szabad akaratnak mint az eleve elrendeltségnek.
Tehát egy este, amikor végre találkoznak, beszélgetnek, emlékeznek. Emlékeznek a férjeikre, a szerelmeikre, a szeretőikre, magára a szerelemre. Mi az, ami elvárható egy nőtől, mit kell megtennie ahhoz egy nőnek, hogy jó kapcsolata lehessen a párjával, mit várhat el tőle egy férfi, mennyit engedhet meg egy férfinak, mennyire kell megalázkodnia és föladni önmagát? Mindhárom nő egy-egy alkoholista férfiba volt vagy még jelenleg is szerelmes, de mindhárman másként reagálnak az ebből adódó problémákra, mást gondolnak a hűtlenségről és az árulásról is.
Ahogyan az említett kérdésekben sem értenek egyet, úgy az este alatt a felmerülő témák és az elfogyasztott alkohol hatására mindhárman másképp viselkednek: egyikük egyre fesztelenebb, a másik egyre feszültebb, a harmadik pedig egyre zárkózottabb lesz. Ebben a fokozott hangulatban, alkoholmámorban folyamatosan rácsodálkoznak a másik életére és ezzel együtt saját magukra is, azokra a döntésekre, amelyeket meghoztak, vagy amelyeket soha sem mertek meghozni.
Igazi tragikomédia, aminek a tragikus része nemcsak a három asszony nehéz sorsában rejlik, amiről bódult állapotban egyre többet árulnak el, hanem egy konkrét tragédiában is.

A Rövid című előadás azoknak szól, akik nagyon tudnak/akarnak szeretni, akik nem tanulnak meg szeretni; akik elfogadják azt; akik bizonytalanok, de vágynak a bizonyosságra; akik képesek őszintének lenni, akik elfogadják a sorsukat; akik a választott útról nem térnek le, legyenek azok nők vagy férfiak.

A(z) Thália Színház előadása

Bemutató időpontja:

2012. március 13., Thália Színház

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások

Lakatos Mónika - Romanimo
2019. november 12., 19:30 Lakatos Mónika - Romanimo

Évszázados roma balladák és ritmusos pergetők a Müpában.

Jegyvásárlás