A tragikomédia két szereplője Pöce és Jaffa, akiket a szerző csak A-val és B-vel jelöl. Nem véletlenül. Nem fontos ugyanis, hogy hogyan hívják őket, bárki lehetne a helyükben. Egy otthontalan fiatal házaspárról van szó, akik a város fölötti domb mélyedésében élnek, és az éhségtől, nincstelenségtől kiábrándító napjaikat fantáziálással töltik. Munkájuk, családjuk nincs, ezért, hogy "túléljenek", boldog pillanatokról, egy kis szerencséről, egy szebb életről ábrándoznak. Egy jobb világról. Mert ez a világ, ami most van, és jónak csak ritkán mondható: hamarosan elpusztul. Feltartóztathatatlanul. Karol Horák darabjában legalábbis közel az utolsó óra. De ha tetszik, addig még eltölthetünk együtt néhány keserédes percet.
A: Nő a rozsda. Hallod? Rozsdás eső...
B: Ja. Rozsdásodnak a székesegyházak kupolái. A rozsda bemászik a festés puklijai alá, és...
A: ... repedezik a lakk, a fényes pléh barna lesz, az egybefüggő simaság hullámos, repedezett... és szép lassan szétesik az egész.
B: Támadnak a rozsda-fészkek, a lyukak -
A: Zuhog az oltárra az eső!
B: Ez már a világvége!
A: Dögrováson a város. Lyukas a templomok mennyezete, a sok eső beleivódik a falakba, szétporladnak - összedőlnek a katedrálisok, a templomok, romokká lesznek a várak, a kastélyok. Mi van? Senkit nem érdekel? ...
B: Szodoma, Gomora.
A(z) Miskolci Nemzeti Színház előadása
Hozzászólások