Színház

Said

előadás, magyar, 2015.

Értékelés:

2 szavazatból
Szerinted?

Soós Attila és Muhi Zsófia dolgozta át Jean Genet A paravánok című drámáját, amit a szerző nem sokkal az algériai háború lezárása előtt fejezett be, 1961-ben. Az előadásban Said, az egyszülött arab fiú kerül a középpontba. Egyetlen terve, hogy maga mögött hagyja eddigi életét, és új hazát keressen. Ehelyett egy gyilkosság vádjával, az ezzel járó megszégyenüléssel és a véget nem érő üldöztetéssel kell szembenéznie.

A társulat előszeretettel dolgoz színpadra más műfajú irodalmi anyagokat, mint például Franz Kafka: A kastély című regényét, vagy Georg Büchner: Lenz című elbeszélését. A társulat mostani kiindulási pontja: A paravánok című dráma karikatúrista formanyelve a francia-arab konfliktus kontextusában. A 2015. januári Charlie Hebdo szerkesztősége elleni brutális támadás után még inkább aktuális a nemzetek közötti ellentétek barbár kezeléséről beszélni. A Trojka Színházi Társulás 2013-ban alakult Soós Attila vezetésével. A trojka oroszul hármas fogatot jelent, melyet a rendező így definiál: "A hármas fogat az alkotókból, az előadókból, és a nézőkből áll össze. Nyitott társulás vagyunk, az egyeztethetőség határain belül mindenki szabadon ki-be járhat benne." Az előadásaik a fizikai és a prózai színház határvonalát kutatják az alkotófolyamat minden egyes kreatív elemében: az adaptációban - a mozgás és a gesztusnyelv egységében - a zene és a vizualitás kiemelésében.

A társulat a tavaly bemutatott Cleansed című előadással Belgrádban elnyerte a FIST 10 fesztivál fődíját és közönségdíját is. A Dreampire című improvizációs előadásukkal többek között a Kolozsvári Magyar Napokon, az Ozora és a Bánkitó Fesztiválon szerepeltek, illetve meghívást kaptak az idei prágai Quadriennáléra. A Lenz és A kastély című darabokkal pedig a kecskeméti Színtár és a budapesti Titánium Fesztivál vendégei voltak.

A Genet átdolgozás után Virginia Wolf Orlando című regényének és Akutagava Rjunoszuke A vihar kapujában című novellájának az átdolgozásával készülnek a jövő évadra.

A(z) Trojka Színházi Társulás előadása

Bemutató időpontja:

2015. március 24., Trojka Színházi Társulás

Stáblista:

Szereplők

Az Anya (Varda)
Leila (Malika)
Musztafa (Fuvolás, Madani, Őrmester)
Sir Harold (Kádi, Főhadnagy)

Alkotók

Hozzászólások

8/10
FElepHánt 2015 márc. 29. - 15:31:51 8/10
FeHér Elephánt Kulturális Ajánló Portál www.toptipp.hu

SAID---Soós Attila Gergely---Trojka Társulás---Trafó

Nem egy Négerek, nem egy Balkon: a kissé jellegtelen Genet-mûbõl Soós Attila Gergely koreografáló koncepciója mégis izgalmas elõadást hoz létre. A nagyszerû társulat lehetõvé teszi a karakterek igen határozott, egyedileg hiteles megformálását, a szituációk fizikai színházi vizualizálása rendkívüli élményt jelent.
Hay Anna csupán a nézésével, akár némán is lenyûgözõ szuggesztivitású Anya, neki még azt is elhisszük, hogy idõnként maga Allah szól hozzá. Said rebbenõ érzékenységû fiú, a játékban, mozgásban egyaránt kitûnõ Jéger Zsombor a körülmények tehetetlenül sodródó foglya, míg Musztafa, Jaksó Bálint eleven izzású alakításában a harcosabb aktivitás hõse
és áldozata. A két fiú megbûvölve figyeli csábtáncát, Farkas Franciska egy tekergõ szalaggal veti ki horgát, a nézõkre is kiterjesztve mágikus vonzását. A Sin Village Gellért-hegyi elõadásából és a svájci film, a Viktória hõsnõjeként ismert színésznõ a csúnya feleség szerepét is jól játssza, feltétlenül meg kellene viszont a beszédtechnikáját javítani. Színpadi jelenléte átütõ, tekintete védhetetlen, tessék a technikai tudást is megszerezni!
Soós Attila alkotói fantáziája minden helyzethez kifejezõ gesztusokat talál, Bárnai Péter angol ültetvényese lova gyeplõjével húzza-vonja a kígyóként tekergõ Said-ot, a falból kinyúló kesztyûs kéz ragadja torkon az áldozatokat, a menekülés, a siratás képei mozgalmas látványként elevenednek meg. A gyûlöletes Sir Harold és az acsarkodó fenevad Fõhadnagy
mellett Bárnai Péter nagyszerûen hozza a mennyei sugallatokba révülõ Kádi-t is, Jéger Zsombor az elsõ perctõl az utolsóig az események fókuszában elevenen égõ áldozat.
Nem katartikus, nem felkavaró, de ez a produkció is jelzi, Soós Attila Gergely a Trojka Társulat-tal reményteli úton jár.