Színház

Sardaffass, a hímboszorkány - A lidérc, mint megvilágosodás

előadás, 2004.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Szelené titokzatos körülmények között Pántól fogant torzszülött fiának, Sardaffassnak története az előadás. Íráson kívülisége, saját testi különbözősége és a születésére magyarázatot talál ó történetek szövevényében egyre különösebb gyógyító, vajákos képességeket fedez fel magának, ami azonban éppen hogy nem segíti abban, hogy az emberek elfogadják különbözöségét, sőt egyre számkivetettebb üldözötté válik saját környezetében. Végül már csak egyetlen dolog foglalkoztatja, hogyan, milyen Tettet véghezvíve kerülhetne be az Írásba. A mítikus alap a költő újrafogalmazásában álmítoszt szül, futcsa hangulatokkal, fantasztikus helyszínekkel, igazi nagy szenvedélyekkel, titkokkal és humorral. Az előadás a táncszínházi és prózai színházi elemek nem szokványos együttes illusztrálását szolgáló párhuzamba állítása, hanem kísérlet a kétféle eszköz ötvözésére.

A(z) Művészetek Völgye előadása

Stáblista:

Szereplők

Mesélő és Buttadeus, az imbolygó vadász
Szelené (Sardaffas anyja)
Első udvaronc
Második udvaronc
A Nemlétező (Pán), Sardaffass apja
Sardaffass
Kamill (a púpos cseléd)
Kőhl atya (az asztmás plébános)
Illangó (a plébános lánya, Kamill neveltje)
Vadal (a tériszonyban szenvedő főpákász)
Hliodárszásza (a felesége, átváltozó)

Hozzászólások