Színház

Shakespeare a mellényzsebben

előadás, 2021.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Ez művészet? Kabaré!

Karinthy Frigyes, Nóti Károly, Békeffi László, Rejtő Jenő műveit; Lehár Ferenc, Zerkovitz Béla, Orlay Jenő, Ábrahám Pál, Seress Rezső, Horváth Jenő, Doleskó Béla zenéinek és Harsányi Zsolt, Szilágyi László, Orlay Jenő, Harmath Imre, Seress Rezső, Szenes Iván valamint saját dalszövegeinek felhasználásával átdolgozta és színpadra alkalmazta KELEMEN ZOLTÁN

100 évvel ezelőtt panama, ma korrupció, akkor gazdasági válság, most recesszió, egykor járvány, jelenleg pandémia. Ami a 20. században bevándorlás, a 21.-ben migráció, az egykori „szereposztó dívány”, ma Mee Too, ami anno uralkodó irányzat, korunkban mainstream, az egykori kabaré, jelenleg választási kampány. Fogalmak, melyeket átnevezett a jelen idő, de a mögöttük rejtőző jelentés mit sem változott. Mint ahogyan a viharos társadalmi és technológiai fejlődés dacára, az emberi természet sem. Mi lett, mi lesz a művészet sorsa ebben a globális gazdasági, közösségeket bontó individualista présben? Tud-e erre a kérdésre, a jelenre vonatkozólag érvényes analógiákkal szolgálni, ironikusan önreflexív módon ez a kedves, lassan feledésbe merülő 20. század eleji európai műfaj? Reményeink szerint igen, önfeledt szórakozást nyújtva minden kedves érdeklődőnek.

KÉPZŐMŰVÉSZETI KONZULENS: Oroszy Csaba

ZENEKAR: Völgyi Attila (pengetős hangszerek), Peltzer Géza (zongora, tangóharmonika), Koller László (nagybőgő, basszusgitár)

A(z) Weöres Sándor Színház előadása

Bemutató időpontja:

2021. december 17., Weöres Sándor Színház

Stáblista:

Szereplők

SZÍNHÁZIGAZGATÓ
MRÁZ, amatőr házi szerző
TÖRÖK ÉVA, színésznő
FŐRENDEZŐ, Török férje
KITTI, színházi titkár
MŰVÉSZETI TITKÁR
SZÍNÉSZ, az elaggott hajadonokat támogató egyesület elnöke
FERI BÁCSI, portás
PEREMI, feltaláló
VÁSÁRLÓ, Amerikából visszaszakadt avantgárd hazánk fia
KAPORNÉ, a színházigazgató anyósa
TAKARÍTÓNŐ
FELESÉG, a színházigazgató élettársa

Hozzászólások