Színház

Spam operett

zenés előadás, 2 felvonás, magyar, 2015.

Értékelés:

3 szavazatból
Szerinted?

Naponta több száz, vagy több ezer levélszemetet szűr meg a számítógépünk. Kivétel nélkül mind boldogságot kínál. Több pénzt, szebb testet, nagyobb potenciát. Megtanultuk már, hogy az ilyesmit gondolkodás nélkül töröljük. De így lehet, hogy kukába dobjuk azt az egyetlenegyet is a millióból, amely valóban őszintén szól és jót akar! És ezzel a klikkeléssel elszalasztjuk a szerencsénket, vagy a boldogságunkat.

Anikó, a középkorú bolti eladónő egyiket sem akarja elszalasztani. Egy hirtelen döntéssel mindenét pénzzé teszi, hogy meg tudja venni a repülőjegyeket, majd Tiborral, az alkoholproblémákkal küzdő egykori angoltanárral elindul a Közel-Keletre egy dollármilliókat ígérő különös levél nyomába. Ám kisvártatva egy P. Howard regényeket idéző felfordulás kellős közepén találja magát.

A szövegkönyvet Tasnádi István kifejezetten a Radnóti Színház társulata számára írta. A szellemes, fülbemászó dalokat a Hajós-Dinyés szerzőpáros jegyzi.

A(z) Radnóti Színház előadása

Bemutató időpontja:

2015. április 26., Radnóti Színház

Stáblista:

Szereplők

Honti Anikó (bolti előadó és heroina)
Tóth Tibor (muszáj-bonviván)
Kecskeméti Károly (táncos komikus)
Varga Vivien (fordulatokban gazdag szubrett)
Réberné (a megyer törzs augurja)
Stein úr (nemzeti vagyonkezelő)
Bíborbanszületett Komócsi Ádám (horka)
Feri (szortiment manager, intrikus)
Futár a virágküldő szolgálattól
Abdullah (bazáros)

Hozzászólások

LexH 2015 máj. 28. - 07:05:39
"Lehet, hogy kukába dobjuk azt az egyetlenegyet is a millióból, amely valóban õszintén szól és jót akar!"
Az ilyesmire komoly esélyünk van nap mint nap - kivéve akkor, ha a számítógépes spamok ezreit bogarásszuk át. Mi több, utóbbi tevékenység valóságos garancia arra, hogy elmegyünk az õszinte szó, a jóakarat, netán életünk nagy lehetõsége mellett.
Edmond Dantes 2015 máj. 27. - 12:41:12
Ez lenne a leendõ direktor itteni "vizsgarendezése"?
csakreálisan 2015 máj. 26. - 23:03:34
Ha paródiának szánták, akkor rendben van, bár az amatõr elõadásmódot nagyon fárasztó követni (nincs hang, nincs tánctudás brrr). Ha viszont komolyan gondolták, akkor igazi tragédia lett belõle. Csak erõs idegzetûeknek ajánlott :-(
A Radnótinak igazán nem kellene lemennie kutyába, hiszen ez egy erõs drámai társulat amúgy...
1/10
zsoltu67 2015 máj. 22. - 21:39:52 1/10 Előzmény FElepHánt
Sajnos nem lett jó, egyszer használatos Üvegtigris utánérzés.
8/10
FElepHánt 2015 ápr. 27. - 08:53:13 8/10
FeHér ElepHánt Kulturális Ajánló Portál www.toptipp.hu

OPERETT---Rudolf Péter---Radnóti Színház

A címnek ellentmondva, Tasnádi István darabja "nem operett", az egyébként nagyszerûen helytálló Gazsó György táncos/!/-komikusi és az energikusan komédiázó Schneider Zoltán bonviváni szerepeltetése megerõsíti ezt a tendenciát. Csiklandós csemege a csúnya fekete fiú, Adorjáni Bálint CBA-intrikus, aki rugalmas lendületû, izmozó tánccal és karrierista songgal mutatkozik be.
A távoli földrészrõl érkezett spam-levél körül bonyolódó cselekmény kicsit lassan bontakozik ki, Kováts Adél mutatós játékkal érik bolti naivából fegyveres heroinává. Kábszer helyett azonban bikaspermának álcázott uránércet csempész, amit a keleti nyitást szorgalmazó vidékfejlesztési, és a Szávai Viktória szubrettet harcba küldõ nemzetvédelmi tárca
próbál megakadályozni.
Dinyés Dániel igényes kupléi, sanzon- és tangó-imitációi hatásosan érvényesülnek a végre arányos hangosítás és az elég jól éneklõ társulat jóvoltából. Rudolf Péter rendezése egyre jobban belelendül, a második rész már a pazar komikum fergeteges tûzijátéka.
A kincsvadász turisták a megyerek földjére érkeznek, ahol Réberné, a törzs augurja osztja az észt és a kiváltságokat. Csomós Mari, a lassított deklamáció és a dermesztõ erejû orgánum éneklõ csodája fenséges nyugalommal elemzi a napi politika és a szíriuszi örökkévalóság problémáit, egy magában súlyt adva a látszólag könnyed mulatságnak.
Balla Ildikó ruházatai közül kiemelkedik a megyer vitézek öltözéke, de talán még röhögtetõbb a méla juhász fehér nemezessége. Természetes, hogy a pénzügyeket Stein úr kezeli, Pál András a szõke stewardess motyogó bravúrja és a kehes Abdullah bazáros után ebben a minõségében is fantasztikus.
A ruhacserék rekorderei, Rétfalvi Tamás és Adorjáni Bálint, külön altársulatként hozzák pompás figuráikat. Fránya bolti fiúcskák, sivatagi motorosok, rabló tuaregek, színjátszók a megyer udvarban, ahol Juronics Tamás koreográfiájával még a csodaszarvas regéjét is eljátsszák.
A P.Howard-i motívumok ügyesen Rejtõ-znek a librettóban, amely Hajós András parádés dalszövegeivel megteremti az izgalom és a humor termékeny légkörét. Kiváló társulat, ötletgazdag rendezés, a legjobb szórakozás ízes zenei körítéssel.