Színház

Starfactory

zenés előadás, magyar, 2013.

Értékelés:

12 szavazatból
Szerinted?

Mi történik egy könnyűzenei tehetségkutató verseny színfalai mögött? Hogy a nyertesek sorsa hogyan alakul, azt részben ismerjük, másrészt el tudjuk képzelni. De mi van a vesztesekkel?

Az elsőműves szerzők zenés színdarabja (talán musicalje) elsősorban nem az efféle profitorientált, közönségszórakoztató műsorok kritikáját igyekszik megfogalmazni. Az alkotókat jobban érdekli fiatal főszereplőik személyes sorsa, alakuló vonzalmaik, terveik, kudarcaik. A nagybetűs életbe most induló tizen- és huszonévesek önmagukkal kerülnek szembe a történet során, némelyiküknek a szüleitől kapott értékrendet is fölül kell vizsgálnia.

A történet nem bonyolult. A versenyt a nagyképű, magabiztos szépfiú, Ricsi nyeri meg, egy aprónak mondható kis csalással, amelynek folytán a verseny igazi esélyese a távoli kis faluból érkező, Rami nevű lány kiesik a küzdelemből, lelkileg összeroppan, kórházba kerül. Míg Ricsit erőszakos anyja mindenben támogatja, Rami apja és nővére nem nézik jó szemmel, hogy a lány "munka nélkül" próbál az életben eredményt elérni. Rami végül hazakerül a faluba, apja kocsmájában felszolgálóként kell segítenie a családi vállalkozást. Holott ő énekelni akar.

A történet harmadik főszereplője, Tibi, utcazenész. Lesújtó véleménye van a tévés tehetségkutató versenyekről, ahol nem törődnek a fellépők személyiségével, idegen sztárok mintájára formálják át őket. Ő úgy képzeli, sok munkával és kitartással kell az embernek a céljait elérni. "Saját zene, saját mondandó, saját hang." Két lepusztult hajdani rocker fogadja védőszárnyai alá. Gyufa és Jakab újságot, virágot árulnak, a fiú az ő bodegájukban lakik. Elhatározzák, hogy segítik a srácot sikerre vergődni. Alternatív koncertet szerveznek neki a maguk ügyefogyott, bumfordi módján. De annyit azért ők is tudnak a show-business-ről, hogy a sikerhez nem árt egy ismert személyiség jelenléte. Rábeszélik a fiút, keresse meg Ramit a faluban, bírja rá, hogy fellépjen vele...

A történet fanyar happy endinggel végződik.

A sok, jórészt ismeretlen fiatal, kezdő énekes-színésznek szerepet kínáló darab Horváth Péter rendezésében kerül bemutatásra a Thália Színház nagyszínpadán. Koreográfus: Bóbis László.

Az alkotók erősen bíznak abban, hogy a "komoly kérdéseket" felvető, ugyanakkor szórakoztató, zenés-táncos előadás olyan, elsősorban fiatal nézőréteget vonz, amely korábban nem érdeklődött erősen a színházi műfajok iránt.

A(z) Thália Színház előadása

Bemutató időpontja:

2013. június 1., Thália Színház

Stáblista:

Hozzászólások

Pünkösdi Kató 2023 szept. 01. - 17:14:44
Ma éjszaka lesz az RTL-en.
9/10
doktormacko1 2013 dec. 22. - 22:17:35 9/10 Előzmény Lizzy007
Hány szereposztásban megy a darab ?
10/10
Lizzy007 2013 dec. 19. - 23:05:27 10/10
Az összes szereposztásban láttam már! Nekem nagyon tetszett és a cd-t is megvettem! Mindenkinek csak ajánlani tudom! Szuper elõadás!!!!
9/10
doktormacko1 2013 nov. 09. - 22:21:53 9/10 Előzmény popeye73
Mintha mostanában is mûsoron lenne.
10/10
popeye73 2013 nov. 04. - 11:02:54 10/10
Több szereposztásban is láttam, egyik ezért volt jobb, másik azért volt jobb, de mindegyik jó volt. A dalok pedig kimondottan kedveltek számomra. Mindenképp érdemes megnézni. Remélem, hamarosan újra mûsoron lesz.
10/10
panna67 2013 okt. 30. - 13:36:24 10/10
Hétfõn is szenzációs volt a Starfactory Puskás Peti új színt vitt az elõadásba..
Encikosz 2013 júl. 09. - 19:18:59
Zömében tehetséges, hamvas fiatalok, egy-két ismertebb név méltatlan szerepben, legfeljebb középszerû dalocskák, rikító közhelyek, irtózatosan hosszú játékidõ. Kellemesen szórakoztató este helyett színész és nézõ számára is kínos pillanatok tömkelege.
9/10
doktormacko1 2013 jún. 05. - 21:25:59 9/10
9 / 10 Érdemes megnézni. A tegnapi elõadás nagyon jó volt.