Színház

Starfactory

musical, magyar, 2015.

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

A musical az országos tv csatornák közismert tehetségkutatóinak belső világáról, örömeiről, konfliktusairól szól. Az elképzelt vetélkedő központi alakja Ramóna, a verseny várt győztese, aki a döntő pillanatban összeomlik a tv kamerák kereszttüzében. A rövidéletű sztárság után vissza lehet-e találni az otthoni környezetbe? Marad-e érzelmi, művészi tartalék eddigi, a karrier vezérelte kapcsolatában? Ünnepelt párja fel tudja-e dolgozni az új helyzetet? Van-e felelősségérzet a döntéshozókban? Milyen erők működnek a kulisszák mögött?

Miközben választ keresünk kérdéseinkre, lassan összes hősünk a "Kopasz Buddhába" tér, egy klubba, egy nyitott közösségbe, ahol igazi barátságok épülnek, újfajta zenék születnek, ahol mindenki otthonra lel a siker kalandos útjain.
A sok humorral, slágerdallamokkal, látványos koreográfiákkal fűszerezett produkció minden korosztálynak szól, mindennapi életünkről, az "élet show"-ját kínálva.

A Pannon Várszínház produkcióját Krámer György koreográfiájával Vándorfi László rendezi. Bár a társulat szinte valamennyi tagja részt vesz benne, szereposztása meglepetéseket is tartogat. Nem csoda, hisz a darabbéli elképzelt vetélkedő életre kel a színház szervezésében, indul a STARFACTORY országos tehetségkutató vetélkedő, melynek 11 résztvevője a musicalben is feltűnik.

A(z) Pannon Várszínház előadása

Bemutató időpontja:

2015. április 18., Pannon Várszínház

Stáblista:

Szereplők

Alkotók

Hozzászólások