Színház

Stern Lili: LOOP POOL

előadás, 45 perc, 2019., 16 éves kortól

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

„Meglepően friss és érett debütálás egy ifjú koreográfustól. Stern Lili tudását egyszerre
vezérli bátor kísérletezés, tudatos kutatás és intuíció, amit saját, egyedi mozgásnyelvén
tolmácsol, hiteles és lehengerlő előadói személyiségével. Témája, a testképzavar,
pontosabban az anorexia nervosa – amit egy barátja esete ihletett – és nem csupán saját
generációjának fiatal nőit érinti. Az előadás nyújtotta intenzív kinetikus élmény teret nyit
a (belső) párbeszédre arról, hogyan látjuk, miként lakjuk be vagy zsákmányoljuk ki a
testünket" Bárlint Orsolya

Látványtervező: Csúcs Angéla. Fénytervező: Olajos Bence.

Az Ambíció tehetségprogram előadása.

Stern Lili 2016-ban az Ambíció sorozat első fellépője volt A skizofrén című előadásával. 2016-ban alapította meg a fiatal ambiciózus fiatalokból álló A-LIST társulatot, jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor hallgatója.

A Bethlen Téri Színház Ambíció tehetségprogramjában fiatal, ambiciózus alkotók vagy alkotócsapatok kapnak lehetőséget új előadás bemutatására, műfaji megkötés nélkül. A sorozat célja, hogy elsődlegesen azok az alkotók mutatkozhassanak be, akiknek más lehetősége nem, vagy csak korlátozottan adódik. A 2018-2019-es évadban a legkülönfélébb műfajú Ambíció előadásokat tűzzünk műsorra, amelyek közt lesz tánc, próza, kortárs opera és összművészeti alkotás is.

A(z) Bethlen Téri Színház előadása

Bemutató időpontja:

2019. március 6., Bethlen Téri Színház

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások