Színház

Supra Hits

táncelőadás, magyar, 2009.

Értékelés:

2 szavazatból
Szerinted?

Hód Adrienn idei első bemutatóját, a hangulatos, ismert zeneszámokra koreografált táncestet egyszer láthatja a közönség a Millenáris Szabadtéri Színpadán. A hangulatos nyáresti szórakozásként aposztrofált előadás, ahogy a koreográfusnál megszoktuk, sok év munkáját foglalja össze és mutatja be egy új szempontból.

"Az előadás elképzelt alaphangulata egy laza nyáresti program - meséli az alkotó-koreográfus Hód Adrienn - amelyben nagy hangsúlyt kap a zene, amely most a legkülönbözőbb korból és együttesektől hallhatók slágerek, a heavy metaltól a rockon át az alternatív zenéig. Nosztalgikus, vagány, pezsgős hangulat lesz az uralkodó a zenei vonalon. A mozgás alapját pedig egyrészt az elmúlt évek munkája, próbái során kialakult mozgás szabályrendszerek adják, másrészt olyan alapmozgásokból áll össze, mint lépés, ugrás, gurulás, hajlás. A táncosok, akik nagyrészt a Budapest Kortárstánc Főiskola tanulói illetve végzősei, meghatározott szabályok alapján mozognak, kötött improvizációban táncolnak a térben."

A koreográfus folyamatosan gondolkozik különböző mozgásokon, mozdulatokon hogy azok miből építkeznek, hova lehet őket továbbfejleszteni. Legutóbbi két előadása (Kapcsolódjunk és bömböltessük, Mit kezdjünk a testünkkel? 2008) ezekre a gondolatokra épült fel. A SUPRA HITS táncest esetében a mozgást az évek alatt megtalált, kísérleti mozgás rendszerekre, szabályokon alapuló improvizációra építette. A táncosok pontosan tudják, hogy mikor, hol, hogyan és mit kell csinálniuk, de a lépések mégsem megkoreografáltak. Vagyis a résztvevők meghatározott játékszabályok szerint improvizálnak. Egy könnyed hangvételű, nyári TÁNC EST az elképzelés, ahol a szabadon mozgó testek látványa örömet okoz mindenkinek, aki részese lehet az előadásnak.

Hód Adrienn koreográfus 1995 óta van jelen a magyarországi kortárstánc életben. Előszeretettel kísérletezik mind a mozgás, a hangzás, mind a helyszín tekintetében. Munkáiban újra fogalmazza a mozgás lehetőségeit, amennyire ez manapság még lehetséges. Munkáihoz általában élőzenei, kísérleti műfajt párosít. Állandó társalkotója Garai Júlia. A koreográfus előadásai mellett tanít, tart amatőr és hivatásos táncórákat, 2005 óta a Budapest Kortárstánc Főiskola művésztanára.

A(z) Hodworks előadása

Bemutató időpontja:

2009. július 24., Hodworks

Stáblista:

Hozzászólások