Színház

"Száguld a élet"- musical válogatás és Arany Kotta Díjátadó

gála, magyar, 2017.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Viva la Musical! internetes magazin szavazásán a Békéscsabai Jókai Színház Vesztegzár a Grand Hotelben című előadása nyerte el a "Legjobb új vidéki musicalprodukció" kategóriában a 2016-os Arany Kotta Díjat. A díj átadására március 25-én kerül sor a Jókai Színházban egy fergeteges musical válogatás keretében.

A végeredményt a szakmai zsűri véleménye és a közönség szavazatai alapján határozták meg. A szakmai zsűri tagjai Kékkovács Mara és Ágoston Katalin színművésznők, valamint Somlai Valéria zongoraművész voltak.

Idén másodszorra ítélték oda a Legjobb új vidéki musicalprodukció díját, melyet a Jókai Színház Vesztegzár a Grand Hotelben című zenés vígjátéka nyert el. Az Arany Kotta Díjat március 25-én 19 órától veszi át Szente Vajk rendező és a társulat, egy musical válogatás kíséretében. A sztárvendégek Gubik Petra és Szomor György mellett a Budapesti Operettszínház művészei, Földes Tamás és Füredi Nikolett lesznek (a Legyen hó című sláger Füredi Nikolett hangján szólalt meg a Jégvarázs című Disney rajzfilmben). A ?Száguld az élet? című musical válogatásban olyan darabok dallamai csendülnek fel, mint a Monte Cristo grófja, a Rómeó és Júlia, a Fame, a Mozart!, az Elisabeth és természetesen a Vesztegzár a Grand Hotelben a sztárvendégek és a Békéscsabai Jókai Színház művészei, Csomós Lajos, Gulyás Attila, Liszi Melinda, Nagy Róbert, Ragány Misa, Szente Éva, Tatár Bianka, Vadász Gábor és Csonka Dóra szh. előadásában.

A Vesztegzár a Grand Hotelben az Arany Kotta szavazáson olyan előadásokat előzött meg, mint az összesítésben második helyezett A padlás (szombathelyi Weöres Sándor Színház, rendező: Horgas Ádám), és a harmadik A muzsika hangja (Győri Nemzeti Színház, rendező: Szűcs Gábor) című előadások.

A 2014-es sikere után a legjobb musicalszínésznő kategóriában az összesítésben Gubik Petra (Marie Antoinette, Vesztegzár a Grand Hotelben, Nők az idegösszeomlás szélén) végzett a dobogó második fokán.

"Száguld az élet" című musical válogatás és Arany Kotta Díjátadóra jegyek még korlátozott számban kaphatóak

A(z) Békéscsabai Jókai Színház előadása

Hozzászólások