Színház

Szappanopera

előadás, 1 felvonás, 90 perc, magyar, 2000.

Értékelés:

4 szavazatból
Szerinted?

Az utóbbi években - a kritikusok szerint - nekiálltam, hogy a mai magyar társadalmat ábrázoljam. Ebből lett szerintük a "Kvartett", ebből lett a "Honderű" - és előre látom, azt fogják mondani, hogy ebből lett a "Szappanopera" is.
Valami igazuk biztosan van. Elvégre tényleg érdekelt, milyen egy sztálinista tudatú mai munkáskáder, milyen egy hazatérő fáradt emigráns ("Kvartett"), hogyan néznek szembe a halállal a XX. századot végigélt bölcs vének, a keresztény középosztály legjobbjai Budapesten ("Honderű"), és hogyan lehet megélni, hogy valaki ma úgynevezett zsidóként úgynevezett kárpótlásra jogosult Magyarországon ( "Szappanopera"). Az ő bőrükbe bújva olyasmire is ráébredhettem, amire korábban nem gondoltam.
Ezek a lehetetlenségek benne vannak a levegőben, vagyis van esélyem arra, gondoltam, hogy számomra idegen alkatokat színészként megéljem. Szeretek játszani. Nem annyira komor hely a színház, mint általában el akarják hitetni velünk.
Egy drámaírót nem az érdekel, milyen az a társadalom, amelyben éppen benne él. Ez a szociológusok vagy a politikusok műfaja. Az érdekli miféle mélyebb emberi tudás hozható ki a számára adott világból. Történelmi témájú darabokban is csak azt írja, amit a saját közegéből megtanulhat. Ilyen szempontból nincs különbség mai tárgyú és történelmi témájú mű között.
Ahogy korosodom, egyre jobban becsülöm a görögöket, akik még tiszta fejjel gondolkoztak az emberről. A szappanoperában egy mai Antigonét akartam megírni. Igyekeztem a szereplőim lelkében elsüllyedni nyakig, sőt a fejem búbjáig. Ebben az sem zavart, hogy netalán érzékenységet sértek. A dráma műfaját nem a gyönge lelkeknek találták fel a görögök.

(Spiró György)

A(z) Budapesti Kamaraszínház - Ericsson Stúdió előadása

Bemutató időpontja:

Stáblista:

Hozzászólások

10/10
mzl 2010 máj. 30. - 21:08:15 10/10
Minõségi darab kiváló színészi elõadással! Csak ajánlani tudom.
10/10
Criobs 2010 márc. 04. - 20:32:04 10/10
Helyesbítek: Kvartett helyett Szappanoperát akartam írni a végére! :)
10/10
Criobs 2010 márc. 03. - 18:37:12 10/10 Előzmény ucsítyelnyica
Kedves ucsítyelnyica!

Az alaphelyzet szerintem teljesen valószerû, csak szituáció és személyiség kérdése, hogy ki milyen témákba megy bele akár elsõ találkozáskor. (Velem már nem egyszer esett meg, hogy a beszélgetés folyama „erkölcsi, világnézeti, magánéleti” vagy akár „gyereknevelési” –mint írtad- mederbe került, habár akkor találkoztam az illetõvel elõször.)
Ha van konkrét elképzelésed arról, hogy milyen egy jó színészbarát szövegkönyv, akkor mért nem írsz te magad egyet? Érdekes lehet egy olyan elõadás, ahol a színész (mint írod) végig hallgat, és a „végén sem mondja el a véleményét”. Csak azt nem értem akkor miért van ott? Bár még akár elgondolkodtató is lehetne egy neoavantgárd darabnak, ha jól meg van írva.

A Kvartett viszont egy valóban jól megírt darab, amibõl mint rendezõileg, mint színészileg sokat ki is hoztak.
A végén írod, hogy „elterelõdik a figyelem a lényegrõl”. Kíváncsi lennék, hogy számodra mi a lényeg!?
ucsítyelnyica 2010 jan. 18. - 12:04:27
Nekem elég sok bajom volt a darabbal...Az alaphelyzet erõltetett, nem hiszem, hogy 2 vadidegen ember elsõ találkozásakor ennyire mélyen belemegy erkölcsi, világnézeti, magánéleti, gyermeknevelési egyéb témákba. Nem hiteles.
Nem nagyon éreztem tétjét a dolognak, megvitatunk valamit, kész...Nincs igazi összecsapás, ez csak eszmecsere, nem jutunk elõbbre, innen-onnan megközelítjük, de semmi. Semmi színpadszerû!!!
A mellékszereplõk alig tettek hozzá valamit. Feleslegesek. persze nélkülük nem lehetett volna kitölteni a papíron 90 percet, ami a valóságban jó, ha 70.
Miért hívja el vacsorázni a fiú a nõt???? Hol van ez a megdöbbentõ ötlet elõkészítve szövegileg vagy színész játékkal??
A szereplõk jók, bírják is. Bár igazán színészbarát szövegkönyv az, ahol 2 beszélget, 1 meg sokáig csak hallgatja õket, nem szól bele, esetleg a végén sem mondja el a véleményét.
Nem egy jól megírt darab. Ennyit lehet belõle kihozni.
A téma izgi lenne...Bár túl van aktualizálva, elterelõdik a figyelem a lényegrõl
10/10
Damon 2009 nov. 01. - 16:42:40 10/10
Nagyon régen nem találkoztam ennyire jól megírt, értelmes darabbal. Hihetetlen hatással volt rám! Azt mondom ezt tényleg mindenkinek látnia kellene! Színészek kíválóak voltak, ahogy a színpadi elrendezés is. Ez egy teljesen új színházi élmény volt.
Köszönöm.
10/10
Criobs 2009 febr. 05. - 10:34:02 10/10
A darab jó példa arra, hogy kevés díszlet segítségével is lehet remek az elõadást, a rendezõk és a színészek tehetségének köszönhetõen.