Színház

Széder

felolvasószínház, magyar, 2011.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A "Hét a hétben" Sarah Gancher amerikai drámaíró és független magyar művészek együttműködése eredményeként megvalósuló projekt, mely hét olyan színházi eseményt foglal magába, melyek a régi pesti zsidó negyed múltját és jelenét vizsgálják.
Budapest, 2003. Az ÁVH egykori épületében, az Andrássy út 60-ban megnyílik a Terror Háza múzeum. Erzsike ég a vágytól, hogy végre megnézze a múzeumot, hiszen a kommunista rezsim alatt titkárnőként dolgozott az épületben. Arra ekkor még egy csöppet sem nem számít, hogy saját fényképét fedezi majd fel a "Gyilkosok falán". Pár órával később Erzsike élete első széder estéjén találja magát, amit amerikai szomszédjuk tart a szekuláris zsidó család számára. A pászkavacsora tiszteletbeli vendége Erzsike lánya, Judit, aki 13 éve nem járt édesanyjánál. Ahogyan a széder este rítusai az elnyomás és felszabadulás metaforáit fokozatosan előhozzák, Erzsike saját kommunista múltjával kapcsolatos emlékeivel küzd. Szorongását egészed addig titkolja, míg ki nem derül, hogy lánya, Judit a Terror Házában dolgozik.

A színdarabot a Színház és Filmművészeti Egyetem diákjai, valamint elismert színészek közösen mutatják be.

A(z) Fogasház előadása

Stáblista:

Hozzászólások