Színház

Szentivánéji álom

táncelőadás, 1 felvonás, 70 perc

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Kulcsár Noémi Tellabor előadása.

Shakespeare egyik legismertebb vígjátéka egyben keserédes dráma a szerelem természetéről. Fiatalok vesznek el egy elvarázsolt erdőben, és miközben párjukat keresik, kiderül, hogy ebben a világban a szerelem csak függőség, a magány ellenszere. A kavarodásban a szerelmesek valójában egymásban keresik önmagukat – ez a keresés pedig boldogsághoz és boldogtalansághoz is vezethet. A Harangozó-díjas Kulcsár Noémi a Macbeth és a Rómeó és Júlia után újabb Shakespeare klasszikust gondolt újra a maga groteszk, humoros, mégis absztrakt táncos nyelvén. Kortárs, modern értelmezésében Felix Mendelssohn azonos című remekművére hajszolják egymást Shakespeare hősei, akiket a Tellabor Társulat művészeti alakítanak. A Szentivánéji álom összes figurája megjelenik a színpadon, így a szerelmespárok, Theseus és Hippolyta, a tündérkirály Oberon és a tündérkirálynő Titánia, és persze a mesteremberek és a pajkos Puck is. A produkcióban pedig részesei lehetünk egy egyszerre fényes és sötét álomnak, amelyben ezek az izgalmasan mai figurák üldözik egymást árkon-bokron, álmon-rémálmon át.

A(z) Kulcsár Noémi Tellabor előadása

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások