Színház

Szex, valóság, videó

táncelőadás, 2003.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Mándy Ildikó az XYZ (1999) és az e-motion (2001) után harmadik alkalommal mutatja be koreográfiáját a Trafóban. Szex, valóság, videó című táncelőadásának témája az értékek prostituálódása, a "trendi", mely életünk minden területére beférkőzött. A koreográfusnő ennek az úgynevezett trendinek a külsőségességét, sekélyességét kívánja egy görbe tükrön keresztül megmutatni. A videó, ahogy az utóbbi darabjainál megszoktuk, most is fontos szerepet kap az előadás során.

Mándy Ildikó, a Harangozó Gyula-díjas táncos, koreográfus és tanár a Dominó tánc- és színházi társulat műhelyében kezdte előadói pályafutását. Az Artus Színház egyik alapító tagja. Táncosként, színészként és koreográfus asszisztensként részt vett számos Goda Gábor által rendezett előadásban: Vakok, Az Apokaliptuszfa virágai, Kékszakáll, Gázszív, 7 Saccharin, Alvajárók, Zápturul (mely elnyeri az év legjobb alternatív előadása színházi díjat), Gyöngykánon, Tűzfal (a Konyhaasztal lovagjai), NOÉ TRILÓGIA, Káin kalapja, Einstein Álmok, de szerepelt a Sétáló angyal című előadásban is (rendező: Virág Csaba). 1993-ban rendezett Kék Hétfő című előadása elnyerte az év legjobb alternatív előadása színházi díjat. 1994-től a BM Duna Művészegyüttessel dolgozik, rendszeresen tanít és koreografál. 2000-től önállóan saját társulatával dolgozik. Több külföldi előadásban szerepelt mint táncos és koreográfus.

A(z) Mándy Ildikó Társulata előadása

Bemutató időpontja:

2003. november 6., Mándy Ildikó Társulata

Stáblista:

Hozzászólások