Színház

Szöktetés a szerájból

zenés játék, 3 felvonás, magyar, 2006.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

"A Szöktetés a szerájbólt színes, izgalmasan új megközelítésben tervezem megrendezni. Rendezéseim során elindultam egy úton, amit itt Debrecenben remélek folytatni azáltal, hogy az identifikáció kérdését feszegetem a hitetlenkedés hagyományosnak mondható felfüggesztése mellett.
A Globe-ban eltöltött évek tapasztalatait röviden úgy tudnám összefoglalni: miközben a közönséget szüntelenül emlékeztethetjük arra, hogy amit lát, az nem a valóság, hogy ezek az alakok a színpadon csupán színészek, hogy a történet olyan irányban halad, amilyenben a készítők kedve tartja - a közönség mindezek ellenére nem brecht-i módon eltávolodik, hanem hajlandó részt venni az utazásban, amire felkérjük. Sőt, valami megmagyarázhatatlan, varázslatos módon a rádöbbenés ezen pillanatai elmélyítik a kapcsolatot a közönség és a színpadon játszódó események, hősök, élmények és érzések között.

A Szöktetés debreceni rendezése alapvetően az eredeti reneszánsz kalandtörténetnek állít emléket: különböző típusú történetmeséléseket fogunk alkalmazni, amihez az operaénekeseken kívül felhasználunk bábokat, prózai színészeket, valamint rajzfilm-kockákat és árnyjátékot is.

A kapcsolat a történet és a mesélő között folyamatosan változik, a közönséget egy olyan lenyűgöző játékba vonja be, ahol az ösztönös késztetést, hogy azonosuljanak a karakterekkel, egyrészt folyamatosan megnehezítjük ugyanakkor, paradox módon, erősítjük is.
Az előadás során a közönség örömmel és bánattal teli utazásban vehet részt, ahol osztozhatnak az előadókkal a valódi színházi képzelet izgalmában és fájdalmában is." (Tim Carroll)

A(z) Csokonai Színház előadása

Bemutató időpontja:

2006. november 17., Csokonai Színház

Stáblista:

Hozzászólások