Színház

Szumidagava

előadás, 38 perc, 2018.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Őrült nő darab - az azonos című középkori japán nó-játék alapján.

Emberkereskedők jöttek a fővárosból egy gyerekkel, akit akkoriban vásárolhattak. A kisfiút a
szokatlan utazás kimerítette, és azt mondta, egyetlen lépéssel sem tud továbbmenni. Az út
szélén hagyták. Itt, a Szumida folyó partján esett össze, és meghalt.
„De ha ezer mérföldre is van, úgy tartják, a szülői szív gyermekét nem feledheti. Mégis,
sorskötésük csak egyetlen életre szól.”
A hatszáz éves múltra visszatekintő, táncon és éneken alapuló japán nó-játék olyan korban
született, amikor a színház, a rituálé és a szakralitás még szerves egységet alkottak és – Peter
Brook szavaival élve – még láthatóvá vált a láthatatlan a színpadon. Az előadást ez a színházi
gondolkodásmód, valamint az őrült asszony és elveszett gyermekének tragikus története
inspirálja.
A hagyomány szerint a nó-játék közönsége maguk az istenek voltak. Furcsa ellentmondás ez.
Ugyanis miért érdekelné az isteneket az emberek érzelme?

Szerző: Kanze Dzsúró Motomasza.

Kemenczky Judit fordításának felhasználásával a szövegkönyvet írta: Vadász Krisztina és Cseh Dávid.

A(z) Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) előadása

Bemutató időpontja:

Stáblista:

Hozzászólások