Színház

Táncba rajzolt mozdulat

táncelőadás, magyar, 2016.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Hommage á Balladák könyve

Már másodízben rendezi meg a Hagyományok Háza és a Nemzeti Táncszínház költészetnapi ünnepi előadását. A műsor szellemiségét az ebben az évben kilencvenéves Kallós Zoltán erdélyi népzenekutató sok évtizedes gyűjtőmunkája eredményeképpen kiadásra került Balladák könyve jeleníti meg. Ez a mára ikonikussá vált gyűjtemény a magyar népi balladairodalom gyöngyszemeinek örökbecsű és nagyvonalú összegzése. Balladák, melyek hol szikrázóan szikárak, hol mély érzelmeket felkavaróak, hol szerelmesek, hol az elhagyatottság tükrei, hősiesek vagy emberiek, homályba burkolózók vagy csalafintán játékosak.

Ezek a versbe szőtt gondolatok - mint történet eszenciák - varázslatos, néhol realista, máshol szürrealitásba hajló képi világukkal kiáltanak a mozdulatért. A mozdulatért, a táncért, mely a költészethez hasonlatosan "örökös kísérlete az önmagán túllépni, a végtelent megragadni vágyó embernek."

Az előadás a "táncba rajzolt mozdulat", az énekelve mondott balladák megidézése mellett tovább nyitja a horizontot és nagyvonalúan idéz az orális népművészet rokon területeitől: a népdalok, népmesék, a historikus énekek világából is. Nagy László költőnk szavait magunkra formálva, hisz az előadás nem csak versben, zenében, dalban, de táncban "bujkáló" is egyben.

A(z) Hagyományok Háza előadása

Hozzászólások

Parno Graszt nagykoncert
2020. február 14., 20:00, MÜPA Parno Graszt nagykoncert

Vendég: Ferenczi György

Jegyvásárlás