Színház

Tizenkilenc

előadás

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Az előadás az I. világháború utáni időszakkal foglalkozik, az olyan valláspótló ideológiák vörös
vírusként való elterjedésével, mint a bolsevizmus és a kommunizmus, valamint a hozzájuk
kapcsolódó, a vörös vírus terjedését kiötlő, azt elősegítő történelmi figurákkal, mint Lenin és
környezete, vagy Kun Béla és itthoni segítői.  
Ezt az évet is, épp, mint az előzőt, csak úgy lehet nézni és megérteni történelmi
szempontból, ha visszamegyünk az időben, és megmutatjuk pl. a Lenin hazaszállítását
levezénylő németeket, vagy azt a borzalmas 1918-as júliusi éjszakát, amikor az orosz cári
családot lemészárolják, hogy véget érjen egy korszak, és elkezdődjön egy másik, a
kommunizmus, a gyors „tömegesülés” korszaka, aminek megvalósulása után Lenin
repülőgépet ígér a megvezetett tömegeknek. Ezek az emberek szentül meg voltak győződve
a saját igazukról. Hittek abban, hogy amit tesznek, az jó. Mindegy, mi az ára, mennyi vér
folyik, hány ember élete megy tönkre. Minden mindegy, csak az eszme szárnyaljon éjsötét
szárnyakon. 
 
1919. Történetek, emberi sorsok a történelem színpadán. 101 évvel később pedig az Udvari
Kamaraszínház színpadán, Tizenkilenc c. legújabb előadásunkban próbáljuk felidézni némi
humorral és szerelemmel fűszerezve ezeket a történeteket és emberi sorsokat.

Közreműködik: Fricska Táncegyüttes

A(z) Udvari Kamaraszínház előadása

Stáblista:

Szereplők

Nagyezsda Konsztantyinovna, Mehringer Rezsőné, Titkárnő, Ilonka vájár, Fadett-Duczynszka
Inessa Armand, Micike, Rózsika vájár
Lakáj, Romberg, Hadifogoly, Hajós elvtárs
Pap, gróf Battyhány
Hadifogoly, Vörös katona, Koritschoner elvtárs, Svedlov
Lenin, Kun Béla, Pjotr Jurovszkij, Bolgár elvtárs, Hadifogoly
Hadifogoly, vöröskatona, Marakov, Parisier elvtárs
Német követ, II. Miklós cár, báró Lehár Antal
énekesnő
Titkárnő
Elvtársnő

Hozzászólások