Színház

Toldi

musical költemény, 2 felvonás, magyar, 2012.

Értékelés:

4 szavazatból
Szerinted?

A Ghymes zenekar egyik alapítója és meghatározó tagja, Szarka Gyula zenés költeményt írt Arany János Toldijából.
A lemezen megszólaltatott hangszerek sajátos hangzásvilága, a tárogató, a duda, a szaxofon vagy a csembaló és az orgona megszólaltatása teszi igazán egyedivé a produkciót, melyben egybesimulnak a reneszánsz stílusú zenék, a végvári énekek hangulatát idéző dalok és a világzenei műfajba sorolható megoldások.
A dalok önmagukban is megállják a helyüket, de a teljes mű Szarka Gyula kottájából szinte színpadra termett, megteremtve egy új műfajt: a zenés költeményt.
A rendhagyó előadásban a színészek mellett, a főszereplőket és a mellékalakokat megjelenítő táncosok, az Experidance Produkció tagjai is fontos szerephez jutnak. Ők azok, akik a dalok szövege mellett, magának a cselekménynek az egyes epizódjait tánc és mozgásképekben megjelenítik.
Az előadásmód színpadi feszültségének megteremtésében fontos szerepe van az énekesek és a táncos egymáshoz való viszonyának. Az énekes szereplők nem csak kizárólagosan énekhangként jelennek meg, hanem színpadi jelenlétükkel a táncosokhoz való viszonyukkal, mozgásukkal szintén közreműködnek a hősök lelki folyamatainak ábrázolásában.
A Toldi-zenés Meskó Zsolt rendezésében, Román Sándor koreográfiájával, Zoób Katti jelmezeivel és a musical világából ismert sztárénekesekkel válik tökéletessé.

Bemutató a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében: március 23. (péntek), 19:00, RaM Colosseum

A(z) ExperiDance Produkció előadása

Bemutató időpontja:

2012. március 23., ExperiDance Produkció

Stáblista:

Hozzászólások

10/10
Johann 2014 jan. 11. - 14:40:34 10/10 Előzmény Johann
Sajnos furcsa és szomorú csavart vett a történet: röviddel elõzõ itteni bejegyzésem után a RaM levette mûsoráról a korábban januárra kiírt két Toldi elõadást (se szó, se beszéd). Nagy bánatomra. Még szerencse, hogy - egészen véletlenül - pont megvan lementve az eredeti januári mûsoruk, így legalább igazolhatom itt, hogy nem a levegõbe beszéltem 5-én. Megpróbálom feltölteni ide. A jelenleg érvényes januári mûsor a RaM honlapján elérhetõ: http://www.ramcolosseum.hu/ . Összehasonlítva a kettõt látható, hogy pusztán a Toldi elõadások hiánya jelenti a különbséget. (Illetve abból látható még, hogy valóban terveztek eredetileg Toldi elõadásokat e hónapra, hogy a januári repertoárjukon is feltüntetik: http://www.ramcolosseum.hu/repertoar )
A fejlemények fényében senki se keresse január 25-én a Toldit a RaM-ban. Ha viszont bárhol-bármikor színpadra kerül még, ne hagyja ki, talán soha vissza nem térõ alkalmat szalasztana el!
10/10
Johann 2014 jan. 05. - 16:34:51 10/10 Előzmény Johann
Tavaly év végén baljós szóbeszédek jutottak el hozzám a RaM Colosseummal és állítólagos problémáival kapcsolatban. Nem tudom, mi az igazság ezekbõl, az mindenesetre tény, hogy ezek a mendemondák - többek között - a repertoár drasztikus változását-szûkülését is vizionálták, ez pedig ténylegesen be is következett (ha nem is pontosan az elõzetes "híreknek" megfelelõen), ahogyan az itt is látható: http://www.ramcolosseum.hu/repertoar . Többek között levették a mûsorról az összes prózai darabot és a Sziget színház valamennyi vendégelõadását (Honfoglalás, A Kör). Ezeket sajnálom, de örülök, hogy legalább a Toldi mûsoron maradt! Mi több, már ismeretes a következõ elõadásainak idõpontja is: január 25. 15 és 19 óra (ld.: http://www.ramcolosseum.hu/ ). Sajnálom, hogy a port.hu egyelõre egyáltalán nem tünteti fel mindezt. Reméljük, majd idõvel...
(Mint ahogyan azt is fájlalom, hogy itt, a mû adatlapján nem tüntetik fel szerzõként Arany Jánost, így az õ adatlapján meg sem jelenhet a Toldi e színpadi változata.)
Én mindenesetre különösen is ajánlom mindenki figyelmébe ezeket az elõadásokat, és javaslom, hogy ha valaki tervezte/tervezi, hogy még megnézi ezt a kitûnõ musical-költeményt, tegye meg mielõbb, mert kissé bizonytalannak tûnik a mû hosszú távú sorsa az átalakuló RaM-ban. (Persze egy többedik éve mûsoron tartott elõadás esetében egyébként is érdemes résen lenni, ha valaki még el akarja csípni, mielõtt lekerülne a mûsorról.)
A figyelmeztetés magamnak is szól: az óhajtott harmadik megtekintésre még nem kerülhetett sor. De ami késik... :)
10/10
Johann 2013 márc. 21. - 17:48:50 10/10
Elõször épp egy esztendeje, a tavalyi Budapesti Tavaszi Fesztivál alatt láttam, akkor volt az õsbemutatója. (Érdemes lesz idén is figyelemmel kísérni a Fesztivál programját, ha ilyen színvonalú produkciókat tartalmaz!) Ahogyan az elsõ megtekintés után fogalmaztam Szarka Gyula fórumában: "Amikor egy korábbi tévéinterjúban említette Szarka Gyula, hogy a Toldi középpontjába a fiúból férfivá érés témáját állítják, nem igazán tudtam elképzelni, hogyan is kell ezt érteni. Örülök ennek a megvalósításnak! Jó példája ez annak, hogyan lehet úgy hozzátenni valami újat egy darabhoz, hogy semmilyen értelemben ne szenvedjen csorbát az eredeti mû."
Azóta újra láttam. Bátran álíthatom: csodálatos mû!!! Már tervezem a harmadikat. :)
Sok mindent csak másodjára értettem meg belõle. Az alapkoncepció persze elsõre is világos volt. De mennyi apró szimbólum, finom utalás kerüli el elsõre az ember figyelmét, amikor még a szövegre, meg a zenére figyel! Le a kalappal a rendezõ és a koreográfus elõtt is! Igen széles skáláját használják ezeknek a bizonyos szimbólimoknak. Némely közülük elsõre is szembetûnõ és könnyen "dekódolható" (a legtriviálisabb példa erre, amikor a legvégén az egész színpad ragyogó fehér hátteret kap hirtelen), mások viszont kifejezetten rejtettek, csak éles szemmel szúrhatók ki (és néha egyéb mûveltség is kell hozzá). Aligha véletlen például, hogy a "hé, paraszt"-os jelenet egyes részeiben úgy görnyedezik Miklós a szörnyû vendégoldal - valójában persze a szégyen (?), a düh (?) - súlya alatt, ami határozottan a keresztviselõ Krisztus képét idézi meg számunkra. Mindkettejüknek szenvedniük kellett, Jézusnak az emberiség, Toldinak a saját bûnei miatt. A fájdalmas stációk után viszont mindkettejükre a megdicsõülés várt.