Színház

Történet az egérlyukból

előadás, 70 perc, magyar, 2016.

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

Mi a jobb? Az olcsó boldogság vagy a magasztos szenvedés? - teszi fel a kérdést a paradoxonok embere, a saját maga által kreált "egérlyukban" önkéntes száműzetését töltő férfi. Számára az önkínzás gyönyör, a tudatosság betegség, az abnormális pedig normális. Ő az, aki tettek helyett gondolkodik, holott azt vallja: a gondolkodás eredménye tehetetlenség. Ez a furcsa alak áll most elénk, hogy megossza velünk az egérlyukban összegyűjtött gondolatait. Szarkasztikusan élcelődve, olykor megalázkodva, olykor dühös felsőbbrendűséggel szembesít minket a modern kor emberének legelemibb ellentmondásaival. A történet végére pedig azt is megtudhatjuk, miért zárkózott be végleg az ellentmondások embere éppen akkor, amikor áttörhette volna a szabadság előtt álló utolsó falat. Dosztojevszkij odúlakó antihőse a megjelenés után 150 évvel sem vesztett semmit mondanivalójának aktualitásából, sőt. Az egyént körülvevő világ zavarodottsága, a társadalmi különbségek, az elidegenedés azóta tovább fokozódtak, ezáltal az egérlyuk filozófiája még pontosabban és elevenebben képes megragadni minket. A Történet az egérlyukból bemutatásával a HoldonGolf Projekt egy olyan új sorozatba kezd, amely elsősorban prózai művek dramatizálásával vizsgálja az ember és a társadalom viszonyát.

A(z) Holdongolf Projekt előadása

Bemutató időpontja:

2016. október 6., Holdongolf Projekt

Stáblista:

Hozzászólások