Színház

Tutajon

előadás, 2005.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Boris Vian: Tajtékos napok című regénye képezi az előadás alapanyagát. A regényt szürrealizmusa, költői szépsége és izgalmas tematikája miatt alkalmasnak találtuk arra, hogy kiindulópontként szolgáljon egy kissé elementálisabb, álomszerű előadás létrehozására.
A Vian által kreált világ meghökkentő, merész, és csodálatosan könnyed, még akkor is, ha esetenként sötét gondolatokat feszeget.
Nagyon nagy jelentőséggel bír számunkra, hogy olyan alkotókból állt össze a csapat, akik már régóta együtt gondolkodnak, és igényük volt arra, hogy létrehozzanak egy olyan színházi előadást, melynek minden eleme, összetevője az adott pillanat szüleménye. Például a zene használata, a díszlet és a jelmez kialakulásának folyamata, valamint a szöveg változtathatósága, csiszolása mind olyan tényezők, melyek nem eleve megtervezetten, hanem a munka során alakulhatnak ki.
A produkcióban részt vevők többségének már volt ilyen jellegű tapasztalata a Vajdaságban, de fontosnak érezzük megemlíteni, hogy az előadás legfőbb erényének az egy hónapon át zajló, kötetlen, szabad, közös gondolkodást tartjuk.
Reményeink szerint a bemutató dátumával nem ér véget az előadáson való munkálkodás, és lehetőségünk nyílik rá, hogy tovább boncolgassuk ezt az igen sokrétű, gazdag, szürreális, meseszerűen építkező, Boris Vianra jellemző világot.
/Gyarmati Kata, Mezei Kinga/

A(z) Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis előadása

Bemutató időpontja:

Stáblista:

Hozzászólások