Színház

Üzenet az otthoni hegyeknek

színpadi játék, magyar, 2009.

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

Az előadás forgatókönyve a következő művek alapján készült: A funtineli boszorkány, Mire a fák megnőnek, A kastély árnyékában, Tizenhárom almafa, A hűség bilincsében (novellák), Magukrahagyottak, Magyar örökségünk, Ember az országút szélén, Rézkígyó, Hagyaték, Elvásik a veres csillag, Az Antikrisztus és a pásztorok, Egyedül a világ ellen, Kard és kasza, Adjátok vissza a hegyeimet!, Költemények.

Az Üzenet az otthoni hegyeknek című színpadi játékot 2003. március 26-án mutatta be a Kiss Stúdió Színház Nagyváradon. Azóta előadták Erdély-szerte, Magyarországon, Németországban, Ausztriában és Svédországban. Templomokban és kisebb vagy nagyobb művelődési otthonokban, hatalmas termekben vagy apró helyszíneken, ezer és ezer néző ismerhette meg a Wass-gondolatokat. Több mint hétezer oldalból készült a válogatás, amely felmutatja mintegy a Wass Albert-i örökséget. Fiatalok és idősebbek, társadalmi hovatartozástól függetlenül mind a nagy író üzenetének a megismerői lettek az előadások során. A bemutató után másfél év alatt már a századik előadást játszották a színészek.

A(z) Aranytíz Kft. előadása

Stáblista:

Hozzászólások