Színház

Vadászat

előadás, magyar, 2009.

Értékelés:

4 szavazatból
Szerinted?

Hiába színtiszta rockzene, bonyolult képlet Hobo Vadászata: zenei világát, gondolatiságát tekintve a magyar rockzene-történet egyik legkiemelkedőbb albuma. Ha nem a csúcsa! Idén következik a koncertlemez megjelenésének 25. évfordulója, s ünnepel a Hobo Blues Band is: 30 éve alakult a zenekar. Részben a kettős jubileum indokolja a Földes Lászlót (Hobo) a tagjai sorában tudó Csokonai Színház számára az album drámakoncert-változatának bemutatását, részben felhajtóerő az a lehetőség is, hogy az előadás alapján film készülhet. Az évforduló egy nagyon szép központi pillanata a Syma Rendezvénycsarnokban rendezendő koncert lesz, amelyről felvétel készül, és a majdani film bizonyos jeleneteit ott fogják rögzíteni a tízezer fős, természetes statisztériával a háttérben.

Fontos számunkra ez a darab, mert érezzük: zenei-szellemi alapanyaga örökkön időszerű. Hármas tagolás vonul végig a lemezen. Hobo a világot a hajtók, az áldozat-vadak és a vadászok "társadalmára" osztja. Érzékeljük az egymásnak feszülő érdekeket; a szembenállást, a hajtók kiszolgáltatottságát, a vadászok eluralkodását a Földön. Erre a feszültségre, konfliktusra ? szorosan a daloktól ihletetten, majd azoktól eltávolodva ? egyetemes képzettársításokra épül fel a rendszer. Adott egy esetleges történet, amelynek a főszereplője természetesen Hobo, a vészhelyzetekben túlélésre játszó bohóc. Van áldozat, megjelenik a Nő, a maga milliónyi alakváltozatában. A hatalom örökös szolgájaként lép elénk a hajtó, a kisember, aki az uralkodó vadász szolgálatára kényszerül. Egyszersmind árnyalt figura is, hiszen van, aki önként és dalolva szolgál, életeleme a hajtóság.

Dramaturgiája szerint nem klasszikus értelemben vett színházi előadást ígérünk a közönségnek, inkább dramatizált koncertet, rokonszenves és ellenszenves figurákkal: antagonisztikus ellentéteket és titkos szimbiózist. A küzdelem folyamatában eljutunk egy bizonyos feloldást hozó végkifejletig, segítségül hívva Hobo legsikeresebb feldolgozásait, a Nincs menedéken (Rolling Stones) keresztül, a Farkashajsza (Viszockij) dalaiig. Nagyon szép, emelkedett lezárással, közös imával ér véget az este.

Látványos megvalósítási formákra számíthat a néző. Vidnyánszky Attila egy korábbi, az egész Kárpát-medencét bejárt, forró hangulatú, több ezres tömegek előtt játszott produkciójának újrarendezése/újragondolása a debreceni változat. Változat, ám változatlan annyiban, hogy megőrzi az eredeti izgalmasan bonyolult képletét. Átérezzük az ember általános determináltságát, amely egyként sújt "vadászt" és "vadat". Az áldozatok iránti részvét mellé odahalljuk azonban a vadász igazságát is. Alapvetően persze vadpárti előadásban, igazi "zöldszínházban" gyönyörködhetünk.

A(z) Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház (Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház) előadása

Bemutató időpontja:

Stáblista:

Hozzászólások

1/10
yslnajjqya 2010 máj. 12. - 17:42:45 1/10
Kiborítóan gyenge darab, igazából egy hobo koncert.

Nekem senki ne mesélje be, hogy az mûvészet, amikor középen a háttérbe kivetítve egy szülést mutatnak, e közben jobb oldalon a színészek hurkát töltenek, bal oldalon meg 2 mikrofonnál két csaj énekel, a szinpad többi részén szétszórva táncolnak össze-vissza.

Az egész egy átgondolatlan káosz valami. Itt hívnám fel az alkotók figyelmét arra, hogy attól, hogy nem értenek meg még nem vagy mûvész.

A legjobb jelenet az volt amikor bejelentette, hogy vége az elõadásnak.
pingvincorpse 2010 márc. 12. - 14:58:43
Tökéletes!!
Ma újra vadászat van.