Színház

Ványa bácsi

színmű, 2 felvonás, magyar, 2005.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Békés Megyei Jókai Színház műsorán utoljára 1987-ben szerepelt Csehov darab. Akkor a Cseresznyéskertet mutatta be a társulat. Azóta felnőtt egy újabb színházlátogató közönség, aki még soha nem találkozott a drámairodalom egyik legjelentősebb képviselőjének, Csehovnak a műveivel. Ezen meggondolásból is tűztük műsorra a 2004/2005-ös évadban a Ványa bácsi című darabot.

" A napokban láttam a Ványa bácsi-t - láttam, és sírtam mint egy asszony, pedig korántsem vagyok gyenge idegzetű... Félelmetes mű számomra az ön Ványa bácsi-ja- teljesen új drámai műfaj, kalapács, amellyel Ön a publikum üres koponyáját döngeti... Miközben a darabját néztem , az életre gondoltam, amelyet feláldozunk egy bálvány oltárán, a szépségre, amely behatol az emberek koldusszegény életébe, és más fontos dolgokra, amelyek létünk gyökereit érintik."

A fenti sorokat Gorkij írta Csehovnak címzett levelében. A Gorkij által üdvözölt drámai műfaj természetesen ma már nem új, viszont aktualitásából semmit sem vesztett. Asztrov doktor, a mű egyik szereplője mondja a darabban: " Azok, akik utánunk majd száz vagy kétszáz esztendő múlva élnek..., azok talán megtalálják a módját, hogyan lehetnek boldogok..."
Most itt vagyunk mi, több mint száz évvel a mű megjelenése után. Megtaláltuk a boldog élet módját?

/Mihály Csaba/

A(z) Békéscsabai Jókai Színház előadása

Bemutató időpontja:

2005. február 11., Békéscsabai Jókai Színház

Stáblista:

Szereplők

Vojnyickaja (özvegy, a professzor első feleségének anyja)
Vojnyickij (a fia)
Asztrov (orvos)
Szerebjakov (nyugalmazott egyetemi tanár)
Jelena Andrejevna (a felesége, 27 éves)
Szonya (Szerebjakov leánya az első házasságból)

Alkotók

Hozzászólások

Swing Karácsony Gájer Bálinttal
Swing Karácsony Gájer Bálinttal

Gájer Bálint először ad koncertet a MÜPÁ-ban december 7-én.

Jegyvásárlás