Színház

Vera

előadás

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

Egy kislány a nyolcvanas évek Magyarországán. Figyel, tanul. Tanulja a világot, aminek a megértése bármikor nagy feladat lenne, de ebben az évtizedben különösen is az.
Tanulja a többi gyereket, hogy miben olyan, és miben más, mint azok. Tanulja a felnőtteket, akikkel (egyre inkább úgy érzi) nem stimmel valami. És ahogy elmerül a sok kis részletben, szépen lassan világossá válik számára: a körülötte lévők nem mondanak igazat.

Nem úgy van semmi, sem a felnőttekkel, sem a fiúkkal, sem a tanárokkal, sem az apjával, az anyjával, a sosem látott nagyszüleivel, mint ahogy gondolta. És mialatt először lesz életében szerelmes, először csalódik másokban, először rúgja szét a biztonságot, amiben addig kisgyerek volt – azalatt arra is először döbben rá életében, hogy akikben a legjobban bízik, azok hazudnak neki.

Mit kezd a család sötét titkaival egy gyerek? Mit kezd a hallgatással, az évtizedekkel korábbi tragédia nyomaival, a pállott évtized kellemetlen szagával, a félrefordított tekintetekkel, az egyre kevesebb meggyőződéssel beléfojtott szóval? De a kiskamaszkor nem csak a trauma, hanem a trauma ellenszere is egyben – pont felnőtt annyira, hogy megértsen mindent, és pont gyerek annyira még, hogy ellenszereket találjon. Lehet, hogy az, hogy ő egy gyerek, valójában nem hátrány ebben a nyomozásban, hanem olyan lehetőség, ami csak neki jutott. Csak ő tudja megemelni azt, ami már szinte agyonnyomja a felnőtteket. Úgyhogy nekilát, hogy mindennek a végére járjon…

Zene: Táborszky Bence

A(z) Kőszegi Várszínház előadása

Stáblista:

Szereplők

Alkotók

febr. 12.
  • Arizóna Stúdió
febr. 22.
  • Arizóna Stúdió

Hozzászólások

10/10
Thony jan. 18. 23:41:10 10/10
A könyv is nagy hatással volt rám, az előadás meg teljesen lenyűgözött. Egyszereplős darab, ami ha nagyon jó az az egy szereplő, akkor fantasztikus tud lenni. Grisnik Petra nagyon jó dinamikával, mondatokkal, sóhajtásokkal, félszavakkal játsza Verát, akinek a karaktere a könyvben csodálatosan van megírva, és legalább olyan csodálatosan van eljátszva. A történet többi szereplője is zseniálisan van megjelenítve, hol hangsúlyokkal, hol tájszólással, hol egy hirtelen előkapott kendővel, kedvesen és természetesen. Vera naív, a valóságra ráébredő tisztasága ott van végig Petrában is, mintha a két személy összeforrna. A színpadon és a nézőtéren sokszor megtörténik a csoda, köszönöm hogy részese lehettem.