Színház

Veszett világ

táncjáték, 2003.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Magyar Állami Népi Együttes "Veszett világ" című új dramatikus táncjátéka a Gonosz által egymástól erőszakkal elválasztott szerelmesek históriáját meséli el. Az elrabolt Lány és a keresésére induló Fiú gyötrő kétségek és meg-megújuló remények között járja be a maga útját. Sokat ígérő álmok és kínzó látomások bűvöletében keresik egymást, miközben veszedelmes élethelyzetekbe keveredve találkoznak az emberi természet szélsőséges megnyilvánulásaival, s teszik próbára bátorságukat, hitüket és egymás iránti érzelmeiket. A táncjátékban megszólaló dalok - melyeknek szövegei javarészt Kallós Zoltán gyűjtéséből valók - olykor a jelenetek részeként hangzanak el, máskor pedig kommentálják, összegzik, vagy épp ellenpontozzák a látottakat. A két felvonásos, tizenegy tételből álló előadás a reális és a szürreális határvidékén járva sok esetben nyitva hagyja a kérdést, hogy amit látunk álom-e, avagy valóság. Melis László kortárs, etnikus zenéje, valamint Mihályi Gábornak és alkotótársainak a magyar balladák világát felelevenítő koreográfiája egységes stílusba foglalva idézi meg és fogalmazza újra a magyar és a különböző közép-kelet-európai népek folklór-hagyományait.

A(z) Magyar Állami Népi Együttes előadása

Bemutató időpontja:

2003. június 1., Magyar Állami Népi Együttes

Stáblista:

Hozzászólások